Hozta a kötelezőt a szerény képességű Észak-Macedónia elleni világbajnoki selejtező visszavágóján is a román női válogatott, míg a szombaton rendezett első mérkőzésen tizenegy góllal nyert, szerdán délután a szkopjei találkozón tizenöttel bizonyult jobbnak házigazdájánál.
Így kettős győzelemmel kvalifikált az idén december 2–19. között Spanyolországban rendezendő seregszemlére. A tornára korábban a házigazda spanyolok és a vébé-címvédő hollandok mellett a tavalyi Európa-bajnokságról Horvátország, Dánia, Franciaország és Norvégia jutott ki, míg a selejtezők során eddig Ausztria, Csehország, Németország, Montenegró, Oroszország és Magyarország jutott ki.
A többi részvevő kiléte egyelőre ismeretlen, a júniusi Afrika-bajnokságról négy, az augusztusi észak-amerikai tornáról egy, a szeptemberi Ázsia-bajnokságról három, míg a közép- és dél-amerikai megmérettetésről további három együttes jut ki a vébére. Az, hogy Oceániának lesz-e képviselője, az az Ázsia-bajnokságtól is függ, ha Ausztrália vagy Új-Zéland az első öt között végez, kijut a vébére, ellenkező esetben a nemzetközi szövetség a fennmaradó helyet szabadkártyaként fogja kiosztani.
Az olimpiai selejtezőt márciusban elbukó román válogatott a 2018-as Európa-bajnokágon még elődöntőt játszott, végül a negyedik helyen végzett. Azóta folyamatosan romlott a trikolórok teljesítménye a nemzetközi tornákon, a 2019-es vébén csak a 12. helyen végzett, akárcsak a 2020-as Európa-bajnokságon.
Frissítés
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón Románia szövetségi kapitánya, Adrian Vasile elmondta, hogy a válogatott motorja, Cristina Neagu ideiglenesen visszavonul. Az elmondottak szerint a világ legjobbjának négyszer is megválasztott balátlövő nem fog pályára lépni a 2022-es Európa-bajnokság selejtezőiben, és Vasile reményei szerint az év végi világbajnokságra visszatér majd a válogatottba, majd hangsúlyozta, hogy Neagu nem véglegesen vonul vissza.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!