A spanyolok nyitott védekezéssel kezdték a meccset, erre reagálva a dánok rendre levitték a kapusukat támadásban, hogy létszámfölényt teremtsenek. A találkozó negyedénél már négy, később öt góllal is vezetett a címvédő, és a játék képe egy ideig Jordi Ribera spanyol szövetségi kapitány időkérése, illetve cseréi után sem változott.
Sokkal jobban védekeztek és hatékonyabban támadtak a dánok, majd ellenfelük is agresszív, nyitott védekezésre váltott,
ezzel sikerült két gólra felzárkóznia a szünet előtt.
A második félidőben egy ideig felváltva estek a gólok, majd a meccs háromnegyedénél az Európa-bajnoknak lendületes, gyors támadásokkal sikerült egy gólra visszazárkóznia. A spanyolok az egyenlítésért is támadhattak, de nem jártak sikerrel. A hajrában előbb ismét elléptek hárommal a dánok, majd az utolsó percben ismét az egyenlítés volt a tét az Európa-bajnok számára. Mivel Rubén Marchán a keresztlécet találta el, ezúttal sem élt a lehetőséggel csapata.
A dánok úgy nyerték meg az elődöntőt, hogy egyszer sem kerültek hátrányba.
A mezőny legeredményesebb játékosa Mikkel Hansen volt, aki 17 lövésből 12 gólt szerzett.
A dánok ötödik alkalommal játszhatnak vb-döntőt, eddig hármat elveszítettek, egyet – két évvel ezelőtt – megnyertek.
A fináléban a 20 év szünet ismét döntőbe jutott Svédország lesz az ellenfél.
Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.
Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!