A montenegróiak keretéből többek között Andrea Lekic és Valerija Maszlova is hiányzott, ráadásul Bojana Popovic vezetőedző sem lehetett jelen a találkozón koronavírusos megbetegedés miatt.
A hazaiak a kilencedik percben, 5–0-s győri vezetésnél szerezték első góljukat, másodszor pedig a 15. percben találtak be.
A vendégek támadójátéka sem volt tökéletes, viszont remekül védekeztek, elsősorban ennek köszönhették fölényes vezetésüket (10–2).
A meccs harmadánál a montenegróiak elveszítették Ema Ramusovicot, akinek felrepedt a bőr a szeme alatt, amikor Estelle Nze-Minko könyöke eltalálta. Az ETO francia irányítója megúszta büntetés nélkül az esetet. A Győr többször is támadhatott a tízgólos különbségért, ám a hajrában öt percig nem volt eredményes, így a szünetben 14–8 volt az állás.
A második felvonásban hat és fél percet kellett várni az első győri gólra, és mivel a Buducnost Podgorica ezt egy 4–1-es sorozattal használta ki, már csak három találat volt a vendégek előnye.
Az alacsony színvonalú mérkőzés folytatásában is sok volt a hiba mindkét oldalon, ám a vendégek magabiztos sikere nem forgott veszélyben.
A két csapat 23. egymás elleni tétmérkőzésén három vereség és négy döntetlen mellett 16. alkalommal nyert a Győr.
A nyolc győzelemmel és négy vereséggel csoportjában listavezető ETO jövő szerdán a Ferencvárost fogadja magyar bajnoki rangadón, jövő szombaton pedig a horvát Podravka Koprivnica otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében.
A győriek a BL-ben rekordot jelentő 49 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek. Az elmúlt három évben 42 győzelem és hét döntetlen a mérlegük.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!