Az első félidőben még jól ment a játék, főleg a magyarok vezettek, volt labdájuk a háromgólos előnyhöz is. A németek viszont kihasználták a sok hibát, lefaragták hátrányukat és egygólos előnyben mehettek a pihenőre. A szünetet követően beragadt a magyar csapat, a németek simán szerezték a gólokat, az utolsó negyedóra kezdetén már öt találat volt az előnyük. Innen már nem tudott visszakapaszkodni a magyar csapat, amely hétgólos vereséget szenvedett. Ancsin Gábor és Rosta Miklós hat-hat gólt szerzett.
A vereség miatt a magyarok csak akkor juthatnak a legjobb négy közé, ha szerdán nyernek a csoportgyőztesként elődöntős franciák ellen, emellett a németek kikapnak a horvátoktól és az osztrákok sem diadalmaskodnak az izlandiak felett.
A müncheni csoportkörből százszázalékos teljesítménnyel továbbjutott magyarok a középdöntőben Ausztriától kikaptak, Horvátországot legyőzték – ezzel teljesítették célkitűzésüket, hiszen már biztosan a legjobb tíz között végeznek –, szerdán 18 órától pedig az olimpiai címvédővel találkoznak.
Az Európa-bajnokság győztese – illetve a kvótával még nem rendelkező legjobb csapat – kijut a nyári, párizsi olimpiára. A következő két legjobb együttes, amely még nem kvalifikált az ötkarikás játékokra vagy selejtezőtornára, részt vehet a márciusi selejtezőn, amelyen a magyar csapat már korábban biztosította helyét.
A csoportok első két helyezettje az elődöntőbe jut, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!