A magyar szövetség (MKSZ) szerdai online sajtótájékoztatóján Kirsner Erika alelnök elmondta, leghamarabb a jövő hét közepén derül ki, hogy a koronavírusos megbetegedéssel küzdő kapus, Janurik egyáltalán részt vehet-e a tornán. Ferencvárosi klubtársai egy kivétellel szerdán csatlakoztak a nemzeti együttes keretéhez, mivel negatív lett valamennyi tesztjük.
Szöllősi-Zácsik Szandra azonban sérülés miatt csak Spanyolországban csatlakozik, vagyis ki kell hagynia pénteken és vasárnap az olimpiai címvédő franciák elleni barátságos mérkőzéseket Párizsban.
Kirsner kijelentette, a szövetség vezetősége a legjobb nyolc közé jutást várja el a válogatottól.
Hangsúlyozta, nem lesz tét nélküli a torna a magyarok számára, mivel a következő olimpiai kvalifikációs világbajnokságig már csak két év, a párizsi ötkarikás játékokig pedig két és fél esztendő van hátra, ezért minden edzést és minden meccset ki kell használni a csapatépítés érdekében.
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány már két héttel ezelőtt a nemzetközi szövetség honlapján kijelentette, hogy legalább a negyeddöntőig eljutna a csapattal. Az augusztus végén kinevezett edző szerdán úgy fogalmazott, a világbajnokság nemcsak arról fog szólni, hogy a fiatal játékosok tapasztalatot szerezzenek, hanem arról is, hogy teljesíteniük kell, és elérni a szövetség által kitűzött célt.
A szakvezető hozzátette, nincsenek egyszerű helyzetben, mert a ferencvárosiak eddigi kényszerű távolléte miatt némileg felborult a felkészülésük, és csak egy közös edzésük lesz a Párizsba utazás előtt.
– nyilatkozta Golovin.
A franciák elleni két találkozó kapcsán megjegyezte, az a céljuk, hogy felzárkózzanak a világelithez, ehhez pedig olyan csapatokkal kell játszaniuk, akik oda tartoznak. Várakozásai szerint a pénteki és a vasárnapi mérkőzés részükről a védekezésről és a visszafutásról fog szólni, ebben pedig nagyot kell javulniuk, ha jó eredményt akarnak elérni Spanyolországban.
Az olimpiai hetedik helyezett magyarok a vb csoportkörében jövő csütörtökön Szlovákiával, szombaton Csehországgal, december 6-án pedig Németországgal találkoznak Llíriában.
Golovin szerint a sorsolás kedvező számukra, mert meccsről meccsre erősebb ellenfelekkel játszanak. Hozzáfűzte, próbálták megtartani a rutinos játékosokat, és mellettük felépíteni a fiatalokat, de ez az elképzelésük felborult – például azért, mert Tomori Zsuzsanna lemondta a szereplést –, így sok a fiatal a keretben, és hiányoznak az idősebbek.
Az idei lesz a 25. női világbajnokság – és a 23., amelyre a magyar válogatott kijutott –, de az első, amelyen az 1997 óta megszokott 24 helyett immár 32 csapat vesz részt.
A tornának december 1-19. között Granollers, Barcelona, Llíria, Castelló és Torrevieja ad otthont. Mind a nyolc csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe, ahol négy, egyenként hatcsapatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Innen az első két-két helyezett kerül a negyeddöntőbe.
A magyar csapat a középdöntőben a Koreai Köztársaság, Dánia, a Kongói DK és Tunézia közül három válogatottal találkozhat Granollersben.
Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.
Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!