
Szombaton délután a férfi kézilabda élvonal odavágóinak utolsó játéknapjának meccsén a VSK Székelyudvarhely szép számú közönség előtt a CSU Suceavát látta vendégül a városi sportcsarnokban.
Nem sok öröme volt a szurkolóknak, kezdetben fej-fej mellett haladtak a felek, de aztán a vendégek fokozatosan átvették az irányítást, egymás után lőtték a gólokat – alaposan kihasználva a Sipos Lóránt által irányított csapat minden megingását.

Csak duzzadt a különbség, éppen a szünet előtt érte el a legnagyobb arányt, nyolc volt közte (12–20).
A pihenőt követően megpróbált közelebb kerülni a VSK, de egyszerűen a vendégek nem engedélyeztek semmit nekik. Mindenre volt válaszuk, így csak ötre tudták megközelíteni őket.
A végjáték teljesen izgalommentes volt, elvitte a pontokat a Suceava, a székelyföldiek maradtak a rangsor utolsó előtti helyén.

Még nem megy vakációra a Bölények Ligája mezőnye, a visszavágókból letudnak két játéknapot, a VSK Székelyudvarhely legközelebb ismét hazai környezetben lép pályára, december 11-én, szerdán 18 órától a városi sportcsarnokban a Tordai Potaissát fogadják.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!