A másodosztály D csoportjának második helyén zárta a csoportkört a székelyudvarhelyi együttes, az utolsó fordulóig harcolnia kellett, hogy elérje a rájátszás felsőházát. Itt a négy csoport két legjobbja, azaz nyolc gárda szerepel. A mezőny a következő szakaszban egy újabb bajnokságot játszik, az oda-visszavágó után pedig az első két helyezett feljut az élvonalba.
A Sipos Lóránt által irányított székelyföldi együttesnek hétfőig tartott a minivakáció, heti 7–8 edzéssel készülnek a folytatásra. A tréner kifejtette, a rendelkezésére álló keret megegyezik azzal, amelyikkel nekivágtak a szezonnak. Jelenleg nem teljes, hárman is egészségügyi problémákkal küszködnek: Ferenczi Botond térdműtét után végzi a rehabilitációs munkát, Angelo Tăuțean korábbi térdproblémája még nem gyógyult meg, míg Kónya Hunor vállsérüléssel bajlódik.
„A fizikai felkészülésre helyezünk nagyobb hangsúlyt. Jövő héten szeretnénk beiktatni pár edzőmérkőzést, jelenleg tárgyalunk a környékünkön lévő lehetséges ellenfelekkel.
– mondta el megkeresésünkre a VSK Székelyudvarhely edzője.
Egyelőre a szakszövetség nem tette közzé a rájátszás programját. Sajtóinformációk szerint a legjobb nyolc közé bejutott egyik alakulat, a Magnum Botoșani pénzügyi okok miatt visszalépett, helyét a Jászvásári Poli veszi át. Az udvarhelyiek további ellenfelei a Galaci CSU, a CS Medgidia, a CSU Pitești, a Nagyváradi VSK a Resicabányai VSK és a Segesvári VSK lesznek.
A pontvadászat újabb szakasza január 22-én rajtol el, az együttesek letudnak még egy oda-visszavágót. A tizennégy fordulót követően a tabella első két helyezettje egyenes ágon feljut a Bölények Ligájába, a harmadik és negyedik pozícióban végző csapatok még selejtezőmérkőzéseket játszanak az élvonal tizenegyedik és tizenkettedik helyén zárt gárdákkal.
Tavaly a székelyudvarhelyi kézicsapat megnyerte az A osztály küzdelmeit, de megfelelő anyagi háttér hiányában nem indult az élvonalban.
A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.
A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!