A csoportkör második fordulóját a lengyel–román összecsapás nyitotta szombaton késő délután a női kézilabda Európa-bajnokság Koldingban rendezett D jelű négyesében. Mindkét nemzeti együttes vereséggel indította a dániai tornát, a németekkel, illetve a norvégokkal szemben maradtak alul. Így gyakorlatilag a középdöntőért harcoltak a felek, egy győzelem nagy lépést jelentett a következő körbe jutásért.
Az első találat a lengyeleké volt, és bár egyenlített a beálló Ostate, a 7. percben az eredményjelző 4–1-et mutatott, a három meghatározó kézilabdázóját is nélkülöző Lengyelország remekül kihasználta első emberfölényét.
Gyorsan összekapta magát a Bodgan Burcea által felkészített együttes, Dincă szélső találataival a 10. percben kiegyenlített (4–4). Mindkét csapatnál sok volt a hiba mind támadásban, mind pedig védekezésben. Fej-fej mellett haladtak, potyogtak a gólok, mindvégig a lengyeleknél volt az előny.
A román szövetségi kapitány a 20. percben kérte ki első technikai szünetét, amikor újból három (9–6) volt közte. Nem tett rendet a fejekben, a felzárkózás elmaradt, sőt, a lengyelek még rápakoltak kettőt, így ötgólos volt a hátrány (11–6).
Az első játékrészt lezáró dudaszóig nem sok minden változott, 15–11-es állásnál mentek vissza az öltözőbe a csapatok.
A megszokott mederben kezdődött a második felvonás, azaz magasabb fokozatra egyik gárda sem tudott kapcsolni. Laslo és Neagu góljaira volt még válasz. Minőségileg nagyon visszaesett a színvonal, hétperces lengyel gólcsendet követően egyre zárkóztak fel a románok a 43. minutumban (17–16).
A 45. percben Neagu hetesével lett egyenlő (18–18), hogy három minutumra rá vegyék át a vezetést Buceschi löketével (19–20).
A végjáték volt a döntő, egy lengyel emberelőnyt pedig kihasználtak, 21–24-re módosították az állást. Alaposan meg kellett izzadnia a pontokért a román válogatottnak, az első felvonásban nagyon gyengén kézilabdáztak, a pihenőt követően feljavult a védekezésük, a lengyelek támadójátéka pedig visszaesett.
Ezzel a diadallal gyakorlatilag Románia ott van a középdöntőben.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!