Az idei utolsó mérkőzésén sem talált legyőzőre a C csoportban hibátlanul menetelő marosvásárhelyi csapat, amely csütörtökön este az utolsó előtti helyen álló Nagyváradi CSU-fogadta.
Az első félidőben a VSK ugyan lépéselőnyben volt, de nem tudott elhúzni, a vendégek folyton válaszolni tudtak, így a szünetben csak két góllal vezetett a házigazda (15–13). Ráadásul a fordulás után a Nagyvárad még rövid időre fordított is, ám ezután a vásárhelyiek ritmust váltottak, és állva hagyták ellenfelüket.
Fokozatosan növelték az előnyt, és végül 34–28-ra nyertek, a kilencedik győzelmükkel pedig megerősítették az éllovas helyüket.
Nehéz feladat előtt állt a szintén hazai pályán játszó székelyudvarhelyi csapat, amely a B csoportban a játéknap előtt listavezető Jászvásári CSM ellen játszott.
A Hargita KK már a találkozó elején nagy hátrányba került, és a pihenőig sem tudott felzárkózni, az ellenfél 22–9-re meglépett.
A folytatásban feljavult az udvarhelyiek teljesítménye, de mégsem tudtak közelebb férkőzni, és bár lehozták döntetlenre a második játékrészt, végül 38–25-re sima vereséget szenvedtek, így továbbra is a ranglista hatodik helyét foglalják el.
Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.
Rendkívül fontos három pontot szerzett Galacon az FK Csíkszereda, amely 3–2-re győzött az Oțelul ellen a Szuperliga alsóházi rájátszásának nyitányán. Ilyés Róbertet a meccs végén kiállította a játékvezető, a tréner mégis elégedetten értékelt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Csíksomlyó évszázadok óta a magyarság egyik legfontosabb lelki találkozási pontja: a pünkösdi búcsú idején százezrek gyűlnek össze a Nyeregben, hogy közösen imádkozzanak és erősítsék meg hitüket.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!