Az online térben lebonyolított ülésen kielemezték a román válogatott szereplését a tavaly decemberi spanyolországi világbajnokságon, ahol a 13. helyen végeztek, ez volt Románia második leggyengébb eredménye a seregszemlén. A nemzeti együttes csak jóval gyengébb játékerőt képviselő csapatokat tudott legyőzni, Iránt, Kazahsztánt és Puerto Ricót, az európaiaktól pedig, Norvégiától, Svédországtól és Hollandiától mind kikapott.
Az eddigi szakmai stábnak a torna után lejárt a megbízatása, ezért az ülésen az élvonalbeli klubok képviselőinek szavazniuk kellett, hogy a továbbiakban ki vezesse a válogatottat. A 14 klub közül csak 12 voksolt, mivel az eddigi szövetségi kapitánynak, Adrian Vasilének – aki egyben a Bukaresti CSM vezetőedzője is – nem volt szavazati joga, egy klub pedig hiányzott.
A szavazók végül 7–5 arányban úgy döntöttek, hogy marad a jelenlegi szakmai stáb, így továbbra is Adrian Vasile látja el a szövetségi kapitányi feladatokat, és célkitűzése kijuttatni a román válogatottat az év végi Európa-bajnokságra.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!