A klub honlapjának vasárnapi híradása szerint a felek közös megegyezéssel bontották fel a jövő nyárig szóló szerződést.
A 147-szeres válogatott irányító régebben a PLER KC, a Pick Szeged, valamint a szlovén RK Celje játékosa volt, a veszprémieket 2014 óta erősíti. Az elmúlt nyolc évben a bajnoki címet négyszer, a Magyar Kupát hatszor, a SEHA Ligát négyszer nyerte meg, illetve hatszor léphetett pályára a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében.
Veszprémi színekben 315 mérkőzésen 753 gólt szerzett, a 2016/17-es szezonban a szurkolók szavazatai alapján ő kapta a Carlos Pérez-díjat, 2019 és 2021 között pedig csapatkapitány volt.
Korábbi sajtóértesülések szerint Lékai Máté a lengyel Orlen Wisla Plocknál folytathatja pályafutását, a klubnál ő lenne az elmúlt évek egyik legjelentősebb erősítése.
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!