Kovacsics válla először március végén sérült meg, majd a felépülése után az első olimpiai csoportmérkőzés másnapján, az edzésen újra jelentkezett a probléma, ezért haza kellett utaznia Tokióból.
„A korábban kezelt vállsérülése újult ki az olimpián. Instabil lett a válla, így elkerülhetetlen a műtét, amelyet követően minimálisan hat hónapos kihagyás várható” – mondta az FTC honlapján Pavlik Attila csapatorvos.
Mindez azt jelenti, hogy az irányító biztosan nem játszhat a decemberi, spanyolországi világbajnokságon.
Klubtársa, Szucsánszki Zita válla ugyancsak az olimpián sérült meg, de egyelőre úgy tűnik, az ő esetében konzervatív kezelésekkel is orvosolható a probléma, nem szükséges a műtét, és optimális esetben két hónap múlva lesz bevethető.
Hársfalvi Júliának egy makacs sérülés után, a nyári felkészülés kezdetét követően beszakadt a talpi szalagja, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor néhány hét múlva visszatérhet a pályára.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Közel nyolcezren énekelték teli torokból az Ismerős Arcok Nélküled című dalát a Sepsi Duna Arénában a FCSB elleni mérkőzés előtt. Diószegi László klubelnök szerint ez a válasz azoknak, akik az utóbbi időben megkérdőjelezték a csapat identitását.
Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.
Donald Trump amerikai elnök új feltételt szabott az Iránnal folytatandó tárgyalásokra: kijelentette, hogy mostantól kártérítést követel az országtól a múltbeli jogsértésekért.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!