Az előzetes versenykiírástól eltérően még két hetet hangolhatott a férfi kézilabda másodosztály felsőházi rájátszásának nyolccsapatos mezőnye. A VSK Székelyudvarhely idegenben kezdi a pontvadászatot, több meghatározó játékosát is nélkülöznie kell az edzőnek.
A Galaci CSU otthonában vendégszerepel a székelyföldi együttes, a találkozót szombaton 11 órától rendezik. A Duna-partiak az A csoportot nyerték meg – a VSK Udvarhely a D csoport második helyén zárt.
A felsőházi rájátszásba senki sem hoz magával pontot, mindenki nulláról kezdi a bajnokságot, az oda-visszavágókat követően az első két helyezett egyenes ágon feljut az élvonalba, a harmadik és a negyedik egy selejtezőtornát játszik a Bölények Ligája tizenegyedik és tizenkettedik helyezettjével.
Az már biztos, hogy Sipos Lóránt vezetőedző egészségügyi problémák miatt nem számíthat Ferenczi, Komporály és Pál játékára. „Rajtuk kívül is van, aki kisebb sérüléssel bajlódik. Ennek ellenére mi a maximumot szeretnénk kihozni miden egyes mérkőzésből, teljes odaadással akarunk kézilabdázni. Nem tekintünk egyelőre hosszú távra, hanem a soron következő mérkőzésre összpontosítunk” – mondta el megkeresésünkre a tréner.
A felsőházi rájátszás előzetesen január 22-én indult volna, de a csapatok kérésére a szakszövetség két héttel kitolta a rajtot.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!