Hirdetés

Jól tartotta magát a VSK Székelyudvarhely, aztán jött egy hosszú gólcsend

Sokba kerültek a kihagyott lehetőségek
Fotó: Beliczay László

2022. szeptember 10., 19:51

Szombaton délután a férfi kézilabda Bölények Ligájának harmadik játéknapján a VSK Székelyudvarhely a HC Buzău otthonában vendégszerepelt. Mindkét gárda nyeretlen volt a pontvadászatban.

2022. szeptember 10., 19:51

Nem indult túl jól a mérkőzés a Sipos Lóránt által felkészített együttesnek, támadásban nem találták a gólt, védekezésük átjáróház volt, így a 13. percben öttel vezetett a házigazda (8–3). Feliciano Couveiro beállása hozott egy kis pluszt, elkezdte a felzárkózást a vendégcsapat, hat minutumra rá már időt is kellett kérnie a HC Buzăunak, mert 9–7 lett az állás.

Hirdetés

A kapusoké volt a szünet előtti időszak, mindkét hálóőr sok lövést megfogott, nagyon nagyon sokáig 11–8 volt az eredményjelzőn, erről Kónya mozdította el a meccset, ott volt ellenfele nyakán a VSK a szünetben (11–9).

A második felvonás elején újból sikerült néggyel elhúznia a házigazdának, így folytatódhatott az üldözőverseny. Kettőre még sikerült megközelítenie a hazaiakat, de aztán a félidő második felére még egy lapáttal rátett a HC Buzău, amit már nem tudott lereagálni a vendégcsapat.

Kihagyott hetesek, lehetőségek, nyolcperces udvarhelyi gólcsend. Ezzel pedig teret veszítettek, egyben elkönyvelhették negyedik vereségüket az élvonalban.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, harmadik forduló:

HC Buzău–VSK Székelyudvarhely 29–22 (11–9).
A vendégek gólszerzői: Feliciano Couveiro 5, Fekete Róbert és Vuk Milosevics 4-4, Csibi Hunor 3, Kónya Hunor és Katona Tamás 2-2, Aron Dedu és Claudio Ramos 1-1,

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 2022–2023-as szezon, 3. forduló

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 2022–2023-as szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
4
4
0
0
154-111
12
2
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
4
3
0
1
115-103
9
3
Konstancai CSM Konstancai CSM
4
3
0
1
101-89
9
4
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
4
3
0
1
128-119
9
5
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
4
3
0
1
108-100
9
6
CSM Focșani CSM Focșani
4
3
0
1
106-106
9
7
Bákói CSM Bákói CSM
4
2
0
2
117-110
6
8
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
4
2
0
2
109-105
6
9
CSU Suceava CSU Suceava
4
2
0
2
129-129
6
10
HC Buzău HC Buzău
4
1
0
3
109-117
3
11
CSM Vaslui CSM Vaslui
4
1
0
3
111-125
3
12
Temesvári Poli Temesvári Poli
4
1
0
3
110-130
3
13
Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK
4
0
0
4
105-120
0
14
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
4
0
0
4
102-140
0
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Megvált edzőjétől a szuperligás klub az újabb vereség után

A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Ez is érdekelheti

Kétszer annyi gólt lőtt, simán lépett tovább a VSK Székelyudvarhely a kézikupában

Magabiztos győzelemmel jutott tovább a férfi kézilabda Román Kupa következő körébe a VSK Székelyudvarhely. A szintén másodosztályú Concordia Chiajnát búcsúztatták.

Megszerezte első győzelmét, magabiztosan nyert Vasluiban a VSK Székelyudvarhely

A VSK Székelyudvarhely 33–26-ra nyert a CSM Vaslui fiókcsapatának otthonában a férfi kézilabda A osztály B csoportjának második fordulójában. A Hargita megyeiek a szünetben öt góllal vezettek, a második félidő elején behozhatatlan előnyre tettek szert.

Nagy hátrányban játszott a brassói kiszállásán a Hargita KK

A Sepsi-SIC elleni hazai székely rangadót követően az első idegenbeli meccsét is elveszítette a Hargita KK a női kézilabda A osztályban, az első félidőben rövid ideig vezetett, de utána nagy hátrányban játszott a Brassói Corona második csapatával szemben.

Kerekes Éva is készülhet a női kézilabda Eurokupa négyes döntőjére

A zetelaki Kerekes Éva is meghívást kapott a román női kézilabda-válogatottba, amely szeptember végén a hazai rendezésű Eurokupa négyes döntőjében szerepel majd.

Bővül a kínálat, újabb csatorna közvetíti a román kézilabda-bajnokságokat

A TVR mellett a Digi Sport is megszerezte a női és férfi kézilabda-bajnokság közvetítési jogait. A csatorna fordulónként egy-két mérkőzést sugároz majd, elsőként a Brassó Corona–Rapid összecsapást.

A hajrában dőlt el a Sepsi-SIC javára a székely rangadó

A Hargita KK több mint negyven percig tartotta a lépést a Sepsi-SIC együttesével, a háromszékiek azonban 22–22 után elléptek, és 32–27-re megnyerték a női kézilabda A osztály székelyföldi rangadóját.

A korábbi bajnok nem kímélte a marosvásárhelyi kézilabdacsapatot

Az eddigi legerősebb ellenféllel találkozott a női kézilabda Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK, amely tizenhat góllal kapott ki a Bukaresti CSM otthonában.

Hol a VSK Székelyudvarhely, hol a Segesvári VSK vezetett, nem tudtak dűlőre jutni a legvégén

Nem is lehetett más a végeredmény, mint a döntetlen a férfi kézilabda A osztály szezonnyitójának meccsén a VSK Székelyudvarhely és a Segesvári VSK között. Egy pillanatig sem tudta leszakítani egymást a két fél.

Szoros küzdelem, a végén a Sepsi-SIC nyerte a kézicsatát

Hazai pályán győzelemmel indította a női kézilabda A osztály új idényét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC. A háromszékiek sokáig előnyben voltak, de a HCF Piatra Neamț a hajráig szorosan tartotta a lépést.

Hazai közönség előtt sem kerülte el a nagyarányú vereséget a Marosvásárhelyi VSK

A harmadik mérkőzésén is nagy különbséggel maradt alul a Virágok Ligájában újonc Marosvásárhelyi VSK, ezúttal hazai pályán 42–31-re kapott ki a Dunărea Brăilától.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!