Hirdetés

Jól játszott, mégis pont nélkül maradt a VSK Székelyudvarhely

Nagy lélekkel harcolt a hazai gárda
Fotó: Beliczay László

2022. október 05., 20:30

Ebben az évadban most volt a legközelebb, hogy megszerezze első pontját a Bölények Ligájában a VSK Székelyudvarhely. Ötven percen keresztül ott volt ellenfele sarkában.

2022. október 05., 20:30

Hétközi fordulót, a hetediket játszották a férfi kézilabda Bölények Ligájában. A VSK Székelyudvarhely hazai környezetben lépett pályára, az újonc a CSM Focșanit látta vendégül a városi sportcsarnokban.

Hirdetés

Merészen kezdett a házigazda, majdnem minden támadását góllal fejezte be az elején, így 5–2-re vezetett az 5. percben. Az ellenlábas pillanatok alatt kiegyenlített, majd fej-fej mellett haladt a két együttes, rendre a VSK-nál volt az előny. Kihasználva a vendégek megingásait, Varó védéseinek is köszönhetően a játékrész felénél ismét elhúzott néggyel a Sipos Lóránt által irányított alakulat (11–7).

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A rutinosabb CSM rendezte sorait, a hátrányt a pihenőig eltüntette. Sőt, a dudaszó előtt a meccs alatt először átvette a vezetést (14–15).

A második játékrész elején a Focșani megpróbálta leszakítani a székelyföldieket. Tervük nem igazán jött össze, mert foggal-körömmel, nagy lélekkel harcolt a hazai gárda, rendre volt válasza a találatokra, lőtávolságon, 2-3 gólon belül maradtak.

Sőt, a 49. percben akár szorossá tehették volna a végjátékot, kettős emberelőnyben nem vették be a kaput, úgy fordultak az utolsó tíz minutumra, hogy 23–26 állt az eredményjelzőn.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Ezt az apró ajándékot kihasználta a vendégcsapat, öt perccel a vége előtt úgy kért időt a VSK edzője, hogy már öt volt közte (24–29). Nem jött az újabb feltámadás.

Az eddigi hét bajnokija során most mutatta a legjobb kézilabdát, közel volt a VSK Székelyudvarhely, hogy elcsípje első pontját az élvonalban.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 7. forduló:

VSK Székelyudvarhely–CSM Focșani 26–31 (14–15).

A hazaiak gólszerzői: Aron Dedu 9, Csibi Hunor 4, Vuk Milosevics és Feliciano Couveiro 3-3, Ferenczi Botond, Claudio Ramos és Putnoky Szabolcs 2-2. Játszottak még: Varó Lajos, Orbán Szilárd (kapusok), Angelo Tăuțean, Fekete Róbert, Hadnagy Lóránt, Katona Tamás.

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 2022–2023-as szezon, 7. forduló

Férfi kézilabda, Bölények Ligája, 2022–2023-as szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
6
6
0
0
229-175
18
2
Konstancai CSM Konstancai CSM
7
6
0
1
198-170
18
3
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
7
6
0
1
210-185
18
4
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
7
5
0
2
214-192
15
5
CSM Focșani CSM Focșani
7
5
0
2
198-198
15
6
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
5
3
0
2
130-123
9
7
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
7
3
0
4
191-189
9
8
CSU Suceava CSU Suceava
7
3
0
4
219-222
9
9
HC Buzău HC Buzău
7
3
0
4
200-204
9
10
Bákói CSM Bákói CSM
7
3
0
4
194-199
9
11
Temesvári Poli Temesvári Poli
6
2
0
4
170-186
6
12
CSM Vaslui CSM Vaslui
7
2
0
5
191-209
6
13
Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK
7
0
0
7
194-227
0
14
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
7
0
0
7
187-246
0
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Túl kicsi a stadionja, már nem játszhat élvonalbeli meccseket benne az FK Csíkszereda

Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Nyugdíjkorhatár: júliustól újabb egy hónappal emelkedik a nők esetében

2026 júliusától ismét emelkedik a nők öregségi nyugdíjkorhatára: 62 éves és 7 hónapos koruktól kérhetik a nyugdíjazásukat. Ez egy hónappal magasabb korhatárt jelent az év első felében nyugdíjba vonuló nőkhöz képest.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Átszervezik a kézilabda-bajnokságok rendszerét, lesz harmadosztály is

Több, a következő idényeket is érintő változtatást készít elő a Román Kézilabda-szövetség. Az élvonal marad, a tervek között szerepel a a 2. Liga átalakítása, a harmadosztály bevezetése.

Az első két meccset idegenben játssza a Marosvásárhelyi VSK újdonsült élvonalbeli kézicsapata

A Szuperkupával rajtol az új kézilabdaidény, kisorsolták a női bajnokság programját. Csak a harmadik fordulóban szerepel saját közönsége előtt a Marosvásárhelyi VSK.

A Sepsi-SIC legjobbjával elutazott a vébére a román korosztályos kéziválogatott

Véglegesítette keretét a román U20-as korosztályú női kézilabda-válogatott, amely elutazott a jövő héten kezdődő kínai világbajnokságra.

Kerekes Éva aranyéve: csúcsra ért a Gloriával, a Coronánál folytatja a zetelaki balszélső

Élete legjobb szezonján van túl Kerekes Éva kézilabdázó, aki az elmúlt idényben klubcsapatával, a Gloriával minden megnyert, amit országszinten meg lehetett, ráadásul bemutatkozott a Bajnokok Ligájában és kipipálta első világbajnoki részvételét is.

Hiába harcolta ki a bennmaradást, mégis a másodosztályban folytatja a segesvári együttes

Mindkét mérkőzését megnyerte a brassói osztályozótornán, mégis váratlan döntést hozott a Segesvári VSK vezetősége. A klub a következő idényben nem a Bölények Ligájában, hanem a másodosztályban indítja férfi kézilabdacsapatát.

Bennmaradt az élvonalban a segesvári kézilabdacsapat

Mindkét mérkőzését megnyerte az osztályozó tornán a Segesvári VSK, ezzel kiharcolta a bennmaradást a férfi kézilabda Bölények Ligájában.

Az osztályozón már meccset kell nyernie a Segesvári VSK-nak

Minden egyes meccsét elbukta a férfi kézilabda Bölények Ligájában újonc segesvári csapat, de az osztályozón megvan a lehetősége arra, hogy bennmaradjon az élvonalban.

Portugál vezetőedzővel vágnak neki az élvonalnak a Marosvásárhelyi VSK kézilabdázói

Portugál vezetőedzőt neveztek ki a női kézilabda Virágok Ligájába feljutott Marosvásárhelyi VSK élére. Joao Florencio eredményes időszakot töltött korábbi klubjainál, az elmúlt szezonban a Nagybányai Minaurt irányította.

Történelmet írt Vidombák, feljutott a Bölények Ligájába

Lezárult a férfi kézilabda másodosztály felsőházi rájátszása. Az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a Bukaresti Steaua és a Brassó megyei Vidomábki Teutonok jut fel a következő idényre az élvonalba, a Bölények Ligájába.

A kilencpontos büntetés sem állította meg a Steauát, döntetlennel zárta a szezont a VSK Székelyudvarhely

Az utolsó játéknapot rendezték a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában. A problémák és a pontlevonás ellenére is kiharcolta a feljutást az élvonalba a Bukaresti Steaua. Döntetlennel tett pontot az idényre a székelyföldi klub.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!