Eldőlt, hol lesznek láthatók a következő években a román kézilabda legfontosabb hazai mérkőzései. A Román Kézilabda-szövetség (FRH) és a TVR három szezonra szóló megállapodást kötött, amely egyaránt magában foglalja a női Virágok Ligája és a férfi Bölények Ligája közvetítési jogait.
A megállapodás különlegessége, hogy a TVR információk szerint nem fizet a jogokért. Az FRH elsősorban a nagyobb televíziós jelenlétre és a sportág népszerűsítésére helyezte a hangsúlyt. Az előző négy szezonban a Pro TV idényenként mintegy 500 ezer eurót fizetett, így három év alatt hozzávetőleg 1,5 millió eurós bevételről mond le a szövetség.
A jogok iránt a Digi Sport is érdeklődött, ám kizárólag a női bajnokságra tett volna ajánlatot, míg a TVR a férfi és női pontvadászatot egyaránt képernyőre tűzi.
A megállapodás a román női és férfi válogatott Európa- és világbajnoki selejtezőire is kiterjed.
Az új korszak rögtön rangadóval kezdődik: pénteken 19.30-tól a Bukaresti Rapid–Bukaresti CSM női bajnokit közvetíti a TVR.
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!