A legnagyobbaknál, az U18-asoknál nem lesz székelyudvarhelyi együttes, de a másik két korosztályban, az ifi 2-eseknél (U16) és a 3-asoknál (U14) idén is megmérkőznek az országos mezőnnyel.
A Szejke SK utóbbiaknál egy fiúcsapattal, az ISK, azaz a Sportiskola a további három gárdával lesz ott a 2024–2025-ös idényben.
A versenykiírás a szokásos, földrajzi felosztásban a szakszövetség elkészítette a csoportokat, az oda-visszavágókat követően a helyezések alapján a rájátszásban a felsőházban, vagy az alsóházban folytatják tavasszal.
Ezen a hétvégén indul a harc a pontokért, a székelyudvarhelyi együttesek közül ketten hazai környezetben, a Bányai János Műszaki Szakközépiskola sporttermében lépnek pályára. Vasárnap 11 órától az ifi 3-as lányok a Marosvásárhelyi Pegasust, 13 órától pedig az ifi 2-es fiúk a Kolozsvári LPS-t fogadják. Az ifi 3-as Szejke SK idegenben, Segesváron vendégszerepel, míg az ifi 2-es lányok szabadnaposak a nyitófordulóban.
A tavalyi kiírásban a Székelyudvarhelyi Szejke SK ifi 3-as fiúcsapata szerepelt a legjobbak, ők ott voltak az országos döntő tornán, azaz a legjobb nyolc klub között. Az U16-os ISK fiúk pedig az alsóházat nyerték meg.
A Székelyföldi Kézilabda Akadémia várja azon 2014-ben, 2015-ben, 2016-ban és a 2017-ben született lányok és fiúk jelentkezését, akik szeretnék közelebbről is megismerni a sportágat, edzésekre járnának.
Érdeklődni és bővebb információkat kapni a korosztályok edzőinél lehet. Lányoknál a 2014 es a 2016-ban születettek András Anettnél a 0749-466200-as telefonszámon, a 2015 és a 2017-ben születettek Birtalan Annamariánál (0745-846053). Fiúknál a 2014 és 2016-os korcsoport Kuti Lászlónál (0744-652542), a 2015 és 2017-esek Kovács Norbertnél (0749-431664).
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
,,Ez egy következmények nélküli ország, ahol mindent ellopnak” – mondogatta az utóbbi időben szomszédom magyarországi unokatestvére, akiről utólag kiderült, hogy jobban él, mint sokan közülünk Erdélyben.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!