Hirdetés

Időntúli hetessel mentett pontot a VSK Székelyudvarhely

Putnoky Szabolcs lőtte az utolsó gólt
Fotó: László Ildikó

2024. március 23., 19:51

Papíron a legkönnyebb ellenfele otthonában szenvedett az eddig százszázalékos mutatókkal rendelkező kézilabda együttes. Azért megmaradt a veretlenségük, a biztos csoportelsőségük.

2024. március 23., 19:51

Szombaton délután a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának odavágói zárultak, azaz a hetedik fordulót rendezték. Az élen álló VSK Székelyudvarhely a sereghajtó Vidombáki CSO otthonában lépett pályára. Előbbiek ezidáig mind az öt párharcukat nyerték a playoffban.

Hirdetés

Szoros volt az első játékrész, a 9. percig egyenlő volt az állás, 7–7 után a Sipos Lóránt által irányított gárda kisebb előnyt tudott megkaparintani, ebből kettőt megtartott a szünetig.

A második felvonásban is vezetett, de képtelen volt leszakítani a sokkal jobb játékerőt képviselő VSK a hazaiakat, akik végig ott volt a sarkunkban. A Vidombák az 59. percben kiegyenlített, 42 másodperccel a végső dudaszó előtt pedig átvette a vezetést.

Már úgy tűnt, hogy vereséget könyvel el először a rájátszásban a székelyudvarhelyi együttes, amikor egy labdaszerzést követően egy hetest még kiharcoltak. A szabálytalanság után lejárt a játékidő, az időntúli büntetőt Putnoky belőtte, így döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely a felsőházi rájátszás felénél az első helyen áll, előnye négy pont a második CSM Alexandiával szemben. Ez a két klub áll egyenes ági feljutásra a Bölények Ligájába.

Férfi kézilabda A osztály, felsőházi rájátszás, 7. forduló:

Vidombáki CSO–VSK Székelyudvarhely 39–39 (19–21).
A vendégek gólszerzői: Putnoky Szabolcs 8, Mohamed Fedila és Feliciano Couveiro 7-7, Szász Előd 6, Katona Tamás 4, Csibi Hunor, Paul Oargă és Balsa Stevovic 2-2, Komporály Attila 1.

Férfi kézilabda A osztály, felsőházi rájtászás, 7. forduló

Férfi kézilabda A osztály, felsőházi rájtászás

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
6
5
1
0
220-187
16
2
CSM Alexandria CSM Alexandria
6
4
0
2
196-177
12
3
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
6
3
1
2
169-180
10
4
Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK
6
2
1
3
175-199
7
5
CS Medgidia Medgidia
5
2
0
3
142-141
6
6
Vidombáki CSO Vidombáki CSO
6
1
1
4
184-196
4
7
Resicabányai CSM Resicabányai CSM
5
1
0
4
148-154
3
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Több mint ötvenszeres magyar válogatott labdarúgóval és Barcelonában nevelkedett tehetséggel erősít az FK Csíkszereda

Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Ezúttal már bejelentett tüntetésen vonultak utcára Csíkszeredában az adóemelés ellen

Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Marosvásárhelyi VSK

A tizenkettedik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK, amely a vasárnapi játéknapon idegenben múlta felül a Resicabányai CSU-t, és ezzel bebiztosította az első helyet a női kézilabda A osztály C csoportjában.

Az utolsó pillanatban kapott ki a Sepsi-SIC, még mindig hibátlan a Marosvásárhelyi VSK

Szoros mérkőzéseket játszottak a székelyföldi csapatok a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 11. fordulójának csütörtöki játéknapján: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a legvégén maradt alul, a Marosvásárhelyi VSK megdolgozott az újabb győzelemért.

Tovább húzódik a Hargita KK vereségi sorozata

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el a Székelyudvarhelyi Hargita KK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, ezúttal a sereghajtótól is kikapott.

Közel volt a bravúrhoz a VSK Székelyudvarhely a veretlen csoportelső ellen

Négy góllal is vezetett a VSK Székelyudvarhely a Vidombáki CSO ellen a férfi kézilabda A osztály összecsapásán. Nem tudta megtartani az előnyét a legvégéig.

Elbánt az élvonalbeli csapat a vásárhelyiekkel, kiesett a Sepsi-SIC is a kupából

Búcsúzott a női kézilabda Román Kupa további küzdelmeitől a Marosvásárhelyi VSK és a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, miután alulmaradtak élvonalbeli, valamint másodosztályú ellenfeleikkel szemben.

Végig ellenfele nyakán loholt a Hargita KK a kupatalálkozón

Nagyot küzdött a női kézilabda Román Kupa első körében a székelyudvarhelyi együttes, amely többször utolérte ellenfelét, de a vezetést már nem tudta átvenni.

Biztossá vált, Kerekes Éva Brassóba igazolt

Kerekes Éva kézilabdázó nyáron távozik a Besztercei Gloriától és a Brassói Coronához igazol. A Zetelakán született, Székelyudvarhelyen nevelkedett balszélső két évre szóló szerződést kötött a Cenk-alatti együttessel.

Kiélezett küzdelem a felsőházban, Csíkszereda az élen

Székelyudvarhelyen folytatódott a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság rájátszása. A felsőház második teremtornáján csak öt csapat lépett pályára, az élen holtversenyben pedig Csíkszereda és Székelyudvarhely képviselője áll.

Nem tudott visszavágni a Hargita KK, ismét a Sepsi-SIC nyerte a székely rangadót

Nem sikerült meglepetést okoznia a Székelyudvarhelyi Hargita KK csapatának a Szabó Kati Sportcsarnokban, ahol a női kézilabda-bajnokság A divíziójában magabiztos hazai győzelmet aratott a Sepsi-SIC.

A hajrában kiegyenlített, a fordítás már nem jött össze a VSK Székelyudvarhelynek

A pihenőt követőn végig szaladt az eredmény után a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A osztály szombati meccsén. Tizenöt másodperccel a vége előtt kapott góllal maradtak alul a Jászvásári Poli otthonában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!