Magabiztosan várhatta az összecsapást a hazai gárda, ugyanis a bajnokságban az ezt megelőző nyolc játéknapon egyaránt győzelmet aratott és hibátlan mérleggel vezeti a pontvadászatot. A kolozsváriaknak egyetlen pillanatig sem volt esélyük, a találkozó elején rögtön egy 10–0-val bekezdtek Zoran Mikes lányai, a negyed végére pedig már 17 ponttal vezettek (28–11).
A második tíz perc sem alakult kedvezőbben a kincses városiaknak, valamivel ugyan pontosabban dobtak, de még így is 53–24-es eredménnyel várták a meccs második felét. A harmadik negyedben nagy meglepetésre csak 19 pontot szerzett a két fél összesen,
majd az utolsó játékrészben ismét felpörögtek az események és végül 92–45-re győzött a Sepsi-SIC.
A sepsiszentgyörgyi gárda ezzel továbbra is makulátlan mérleggel áll az élen, 9 mérkőzés alatt 18 egységet gyűjtöttek, akárcsak a Konstancai CSM.
Legközelebb szombaton lépnek pályára a Brassói Olimpia otthonában, papírforma alapján újabb könnyű meccs vár Zoran Mikes együttesére.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!