A korábbi neves román kézilabdázó, Carmen Amariei által irányított együttes 18 főre szűkített keretében három marosvásárhelyi játékos is helyet kapott, a kapus Ioana Ugran, a balszélső Andreea Târșoagă és az irányító Monica Bărăbaș.
Mint ismert, ők az Olimpicból átalakult Városi Sportklub másodosztályban érdekelt csapatát képviselik, ahol a Mihaela és Claudiu Evi edző-házaspár keze alatt formálódtak, és már hosszú ideje állandó tagjai a román válogatottnak.
Ezt a generációt nagyon sikeresnek tartják, mivel korábban már két nagy tornán is remek eredményt ért el, az ifjúsági olimpián a második, az U17-es Európa-bajnokságon a hetedik helyen zárt.
A lengyelországi seregszemlén pedig célja, hogy ismét az élmezőnyben, az első hat csapat között végezzen.
A válogatott kerete Râmnicu Vâlceán tartotta az alapozást, a világbajnoki rajtig pedig Szatmárnémetiben folytatja edzőtáborát, ahol az élvonalbeli Nagybányai Minaur elleni tesztmérkőzéssel igyekszik a lehető legmegfelelőbben felkészülni a tornára.
„Nagy figyelmet fordítunk a csapategységre. Azt szeretnénk, hogy meccsről meccsre minél jobban játsszunk, és a végén kimagasló eredményt érjünk el” – mondta a Prosport.ro-nak Carmen Amariei szövetségi kapitány, aki a korábbi kapus, Kerekes Barbu Ildikóval együtt felel a válogatott felkészítéséért.
Érdekesség, hogy a két szakvezető játékosként 1995-ben ifjúsági világbajnoki aranyérmet nyert a román csapattal Brazilíában, tapasztalataikat pedig igyekeznek átadni pályafutásuk elején álló tanítványaiknak.
A szakportál említést tesz arról is, hogy az U18-as válogatott „különlegesnek” számít a román kézilabdázás számára, figyelembe véve, hogy a keretben található játékosok két év múlva, 2020-ban hazai pályán játszanak az U20-as világbajnokságon. Tehát addig minél magasabb szintre kell érjenek, hogy hazai közönség előtt a lehető legjobb teljesítményt nyújtsák, és akár megnyerjék azt a tornát.
Visszatérve a jövő héten kezdődő, huszonnégy együttest felvonultató lengyelországi seregszemlére, Románia az A csoportban lesz érdekelt, ahol ellenfelei a házigazda Lengyelország, illetve Szlovákia, Németország, Ausztria és Angola lesznek. A csoportból az első négy helyezett jut tovább az egyenes kieséses szakaszba.
Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.
Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.
Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.
Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.
Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!