Hirdetés

Új bajnoki rendszerben kell helytálljon az átalakuló Olimpic

Idén is ifjúsági játékosaira építkezik a vásárhelyi kézilabdacsapat. Archív
Fotó: Pál Árpád

2018. július 16., 10:06

Megváltoztatták a másodosztályos női kézilabda-bajnokság lebonyolítási rendszerét. Az új kiírásban a Marosvásárhelyi Városi Sportklub csapata is érdekelt lesz, amely az előző idényben kiválóan szerepelt Olimpic játékosaira alapoz.

2018. július 16., 10:06

A sportági szövetség új bajnoki rendszere szerint az A osztályban az eddigi két csoport helyett három vagy akár négy csoportot alakítanak ki, ezt attól függően, hogy hány csapat iratkozik be a pontvadászatba.

A szövetség honlapján ismertetett menetrend alapján mindegyik csoportban legkevesebb hat és legfeljebb tíz együttes vesz részt, amelyeket – ahogyan eddig is – a földrajzi elhelyezkedésük alapján osztanak szét.

Hirdetés

Újdonságnak számít az is, hogy a csapatok kétszer játszanak oda-visszavágó alapon a csoportban. Az alapszakasz után az első két vagy három helyezett, feljutásra jogosult együttes továbbjut az elődöntő és a döntő tornára,

ahol megszerezheti az élvonalban való indulás jogát, de ha az első körben nem sikerül, ennek elérésére még az osztályozó tornán is lehetősége lesz.

A tervek szerint az új idény szeptember elején kezdődik, az oda-visszavágók első részét már idén lejátsszák, az alapszakasz második fele áprilisban ér véget. Ezután az elődöntő és a döntő tornát május elején rendezik, majd a szezon a június eleji osztályozó tornával zárul.

Akárcsak az előző években, Marosvásárhelynek a következő idényben is lesz női kézilabdacsapata a másodosztályban, amely a Városi Sportklub színeiben indul. Az új együttes lényegében az Olimpic ifjúsági csapatára épül, hiszen utóbbi klub csatlakozott a VSK-hoz.

Még nem tudni, hogy kik lesznek a VSK ellenfelei. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Még nem tudni, hogy kik lesznek a VSK ellenfelei. Archív
Fotó: Barabás Ákos

Mint ismert, az Olimpic az előző szezonban először vett részt a másodosztályos bajnokságban, ahol kizárólag saját nevelésű fiatal helyi játékosokkal kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és a felnőtt mezőny meglepetéscsapatának számított.

A következő idényt pedig már a VSK színeiben kezdi, az együttesnek viszont megmarad az edzői stábja, így a Claudiu és Mihaela Evi házaspár vezeti a szakosztályt.

Szerettük volna megtudni, hogy milyen célokkal és játékoskerettel vágnak neki az új szezonnak, Mihaela Evi azonban megkeresésünkre közölte, hogy egyelőre még nem véglegesítették a kézilabdázók szerződését (hiszen az ifjúságiak mellett új igazolásokra is szükségük van), illetve csak ezen a héten neveznek be a bajnokságba, így részletes tájékoztatást későbbre ígért.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Óriási meglepetés a kupában, a Steaua legyűrte a gyergyóiakat

Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.

Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

`
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

Újabb győzelmével bebiztosította csoportelsőségét a Marosvásárhelyi VSK

A tizenkettedik mérkőzésén is megszerezte a győzelmet a hibátlanul menetelő Marosvásárhelyi VSK, amely a vasárnapi játéknapon idegenben múlta felül a Resicabányai CSU-t, és ezzel bebiztosította az első helyet a női kézilabda A osztály C csoportjában.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Az utolsó pillanatban kapott ki a Sepsi-SIC, még mindig hibátlan a Marosvásárhelyi VSK

Szoros mérkőzéseket játszottak a székelyföldi csapatok a másodosztályú női kézilabda-bajnokság 11. fordulójának csütörtöki játéknapján: a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a legvégén maradt alul, a Marosvásárhelyi VSK megdolgozott az újabb győzelemért.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Tovább húzódik a Hargita KK vereségi sorozata

Egymás után az ötödik vereségét szenvedte el a Székelyudvarhelyi Hargita KK a másodosztályú női kézilabda-bajnokságban, ezúttal a sereghajtótól is kikapott.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!