Hirdetés

Fölényes győzelemmel rajtolt a román női kéziválogatott

A következő két csoportmérkőzésén a román válogatottnak ennél jóval keményebb feladata lesz
Fotó: Facebook/Sportul Ilustrat

Esélyt sem adott ellenfelének a román női kézilabda-válogatott, a világbajnokság E jelű csoportjának pénteki nyitófordulójában 44–19-re nyert Chile ellen.

A jóval nagyobb játékerőt képviselő Románia remekelt támadásban, fokozatosan növelte az előnyét, és nem kímélte a dél-amerikaiakat. Az első játékrészt követően 25–6-ra vezetett Florentin Pera szövetségi kapitány együttese, amelynek a teljesítménye visszaesett a folytatásban, így már alakult ki hasonlóan nagy különbség a felek között, de így is a trikolórok végül 25 gólos különbséggel nyertek.

Hirdetés

A következő két csoportmérkőzésén a román válogatottnak ennél jóval keményebb feladata lesz, hiszen előbb vasárnap 19 órától Szerbiával, majd kedden 21.30-tól a társházigazda Dániával játszanak. A kvartettből az első három helyezett jut tovább a középdöntőbe, ahol a Németország, Lengyelország, Japán és Irán alkotta F csoport három továbbjutójával találkoznak, innen az első két helyen végző együttes kerül a negyeddöntőbe.

Női kézilabda-világbajnokság, E csoport, 1. forduló:
Románia–Chile 44–19 (25–6).
A román gólszerzők: Buceschi 6, Dindiligan 5, Seraficeanu 5, Ostase 5, Dincă 4, Gogîrlă 3, Badea 3, Pintea 3, Bazaliu 2, Balog 2, Bucur 2, Laslo 2, Pașcan 1, Popa 1.

A másik mérkőzésen:
Dánia–Szerbia – péntek 21.30.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bravúros diadal: idegenben vette el a Corvinul veretlenségét a Sepsi OSK (videóval)

Újabb nagy lépést tett a feljutás felé a háromszéki klub, miután győzni tudott az eddig veretlen Vajdahunyadi Corvinul otthonában. Ovidiu Burcă csapata ezzel megtartotta ötpontos előnyét az üldözők előtt, valamint felzárkózott az éllovasra.

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Székelyhon

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

`
Krónika

„Ki másban bízhatnánk?” Céltudatosak az erdélyi levélszavazók a kolozsvári főkonzulátuson

Folyamatos az érdeklődés a levélszavazás iránt Magyarország kolozsvári főkonzulátusán, ahol ezekben a napokban egymást váltják azok az erdélyi magyar választópolgárok, akik személyesen szeretnék leadni voksukat a magyarországi országgyűlési választáson.

Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Ez is érdekelheti

Besztercei dominancia a női kézilabda-válogatottban: Kerekes Éva is bevetésre kész

Tizenhat játékossal vág neki a román női kézilabda-válogatott az Eurokupa (EHF EURO Cup) sorozat áprilisi zárásának, Ovidiu Mihăilă szövetségi kapitány a márciusi mellőzés után ezúttal a zetelaki Kerekes Évának is küldött meghívót.

Óriási blama, ötgólos előnyről bukta el a törökök elleni vébéselejtezőt Románia

Az első román–török vébéselejtező végén a félholdasok örülhettek, és nem is akárhogy: a férfi kézilabda-világbajnokság előselejtezőjében vasárnap este, ötgólos hátrányból idegenben harcolták ki az esélyesebb Románia ellen a továbbjutást.

Felfigyeltek Mózes Orsolya rátermettségére, behívták a kézilabda-válogatottba

Márciusban a női kézilabda Eurokupa (EHF EURO Cup) sorozat keretében készül az év végi Európa-bajnokságra a román válogatott, amelynek 18 fős keretébe bekerült a 21 éves Mózes Orsolya.

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!