A székelyudvarhelyi származású Bakó Botond mindkét nap tartott előadást, nemrég a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) edzői stábjának tagja lett, a felnőtt női kézilabda-bajnoskágban szereplő akadémiai csapatot fogja irányítani. „Mindig nagyon jó érzés hazajönni Székelyudvarhelyre és rendre egyedi, hiszen itt vannak a szüleim, a barátaim, ismerőseim” – kezdte összefoglalóját a szakember, aki legutóbb a Kisvárda vezetőedzője volt.
„Tartalmas, hasznos és nagyon jól megszervezett konferencián vehettem részt, nagyon jók voltak az előadások, amelyekből mindenki profitálni tudott, kapott magának hasznos dolgokat, én elégedett vagyok. Témájában és előadói szinten is nagyon komoly színvonalat ütött meg az udvarhelyi rendezvény. Magyarországon gyakori az ilyen típusú konferencia, edzőképzés, évek óta tartanak hasonlókat. Tudomásom szerint ez az első Udvarhelyen, de országos szinten is kevés ilyen szakmai konferencia van, de bízom benne, hogy lesz előrelépés, hiszen egyértelműen látszik, hogy van rá igény. Azt gondolom ezzel az udvarhelyi konferenciával elindult egy jó vonal, és ez az egész mozgalom tovább tud nőni és fejlődni” – folytatta Bakó.
Kiemelte, hogy sok új információt szerzett, számára az Ukemi Fitness egy új dolog volt. „Nagyon érdekes volt látni, hogy a küzdősportra épülő elemeket hogyan építették be nagyon hasznosan a kézilabdázásába” – emelte ki.
A magyar női strandkézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitányát megkérdeztük az Európa Játékokon rendezett Spanyolország–Magyarország döntőről strandkézilabdában, amit a magyar fiúk drámai körülmények között, a rávezetés nyolcadik párjában veszítettek el.
„Az idei szezon eddig is sikeres a fiúk számára, hiszen Gulyás István kollégám megnyerte velük az Európa-bajnokságot, most pedig döntőt játszottak az Európa Játékokon. Négy évig szövetségi kapitány voltam, tudom, milyen nüanszokon dőlnek el a mérkőzések, mint a spanyolok elleni döntő is. Ezért is volt számomra nagyon fontos, hogy strandkézilabdáról tartottam előadást, hogy a konferencia részvevői kapjanak betekintést ebbe a nagyon stratégiai, élvezhető és látványos sportágba” – zárta a beszélgetést Bakó Botond.
„Boldog vagyok és meg vagyok nyugodva” – kezdte összegzőjét Mester Zsolt, a sportkonferencia főszervezője. „Egy hatalmas dolgot vittünk végig, nehezen tudom szavakba önteni, hogy ez mit is jelent számunkra. A célunkat elértük, sikerült idehozni azokat, akiktől csak tanulni tudunk. Aki jelen volt az előadásokon, biztosan kapott olyan gondolatokat, amikkel több lett. Az előadások nagyon magas szintűek voltak, ezekből csak tanulni lehet” – folytatta.
A főszervezőnek hiányérzete is van, hiszen az első székelyudvarhelyi sportkonferenciának még több nyertese is lehetett volna. „Nem tudom, hogy mikor és hogyan lesz még lehetőség egy ilyen sporteseményt megvalósítani, mint ami itt volt Székelyudvarhelyen. Több kolléga részvetelére számítottunk, ez nagyon meglepett, hogy ilyen kevesen jöttek el a környékről – sokan hiányoztak. Ez is egy fajta üzenet, a jövőben ezen is dolgoznunk kell, hogy még több szakmabelit szólítsunk meg.
Azt a tudást, amit az előadóink hordoznak, a hosszú évek során összegyűjtöttek, olyan szinten nyújtották át tálcán nekünk, hogy azt egyszerűen nem lehet szavakba önteni, ilyent ritkán tud átélni személyesen az ember. Szeretnék köszönetet mondani a tanítványainknak, akik a gyakorlati próbákon részt vettek, köszönet jár a részvevőknek, hogy megtiszteltek minket, és természetesen köszönet jár a támogatóinknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény, nagyon hálásak vagyunk. Ha módunkban áll, biztosan lesz folytatása a sportkonferenciának, már most rengeteg ötletünk van, mivel foglalkozzunk a jövőben” – összegzett Mester Zsolt.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!