Az európai szövetség honlapja szerint Sótonyi László szövetségi edző csapatában – amely a legjobb nyolc közé jutással teljesítette az előzetes célkitűzését – Gazsó Péter 18 kísérletből szerzett 14 góllal, a kapus Várady-Szabó László pedig hét védéssel zárt.
A döntőben a magyar válogatott végig kiegyenlített küzdelmet vívott a svédekkel, akik kettőnél több góllal egyetlen pillanatra sem tudtak ellépni a riválistól.
A ráadást, és különösen annak második felét jobban bírták idegekkel a nagyszerűen és olykor hősiesen védekező magyarok, akik így végül kétgólos különbségű sikert arattak.
A magyarok a múlt héten Csehországot, Szlovéniát és Lengyelországot is legyőzték, így százszázalékos mérleggel zárták a csoportkört.
A középdöntőben 40–24-re kikaptak Svédországtól, de nyertek a házigazda Románia ellen, majd a negyeddöntőben Németországot, az elődöntőben pedig Szlovéniát búcsúztatták, így 1998 és 2004 után harmadszor jutottak a legjobb négy közé a korosztályos kontinensviadalon. Előbb bronzérmesek, utóbbi alkalommal negyedikek lettek, vagyis először játszhattak döntőt.
Férfi kézilabda, U20-as Európa-bajnokság, döntő:
Magyarország–Svédország 34–32 (15–16, 13–12, 6–4) – hosszabbítás után.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Irányváltás, szintlépés és szerkezeti átalakulás következik a Gyergyói Hoki Klubnál. A vezetőség szerint elérkezett az idő, hogy az elmúlt évek utánpótlás-nevelő munkája a felnőttcsapatban is meghatározó legyen.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!