A magyar nemzeti együttes a címvédő és világbajnok Norvégiával, továbbá Horvátországgal és Svájccal került az A csoportba. A románok az olimpiai címvédővel Franciaországgal, valamint Hollandiával és Észak-Macedóniával veszik fel a harcot a C kvartettben a továbbjutásért.
A csoportkörben a magyarok meccseit Ljubljanaban rendezik, a románok Szkopjében lépnek pályára.
Minden kvartettből az első három helyezett jut be a következő körbe, amelyben két hatos csoportban folytatnak – az A-csoport a B-vel, a C-csoport a D-vel párosul.
A kontinenstornát november 4. és 20. között rendezik.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!