Hirdetés

Elégedettek az eddigiekkel, de fennebb vágynak a Hargita KK-nál

A Hargita KK a középmezőnyben zárta az alapszakasz odavágóit
Fotó: Csató Andrea

2024. november 19., 09:51

A 2024–25-ös szezonban ismét van felnőtt női kézilabdacsapata Székelyudvarhelynek, a Hargita KK a másodosztály A csoportjában szerepel. Az alapszakasz fele után a mezőny, Bálint Aliz másodedző-játékossal elemeztük ki az eddigieket.

2024. november 19., 09:51

Kissé nehézkesen indult a szezon a Hargita KK számára, Mester Zsolt vezetőedző és Bálint Aliz másodedző-játékos fiatal együttese elveszítette az első két találkozóját. „Az elején döcögött a szekér, de idővel kezdett összeállni a játék, összeérni a csapat.

Már a kezdetekkor nagyon jó volt a hangulat a kereten belül, ezen folyamatosan dolgozunk, közös csapatprogramokat szervezünk, hogy egyben legyen minden. Ez kezdett a pályán is kijönni, első hazai meccsünket meg is nyertük, Vidombákot győztük le, majd Fogarasról is ponttal távoztunk”

– emlékezett vissza Bálint Aliz a kezdetekre.

Hirdetés

Ezután az éllovas, a mezőnyből felfelé nagyon kilógó CS Județean Prahova látogatott Udvarhelyre. „Velük is jó meccset játszottunk, a 22. percig vezettünk is, aztán kijött a két csapat közti különbség. Számunkra a szezon eddigi legjobb meccse következett, a CS Star Mioveni vendégeként 12 góllal nyertünk. Ott kezdtük érezni, hogy a játékunk is kezd összeérni, nagyszerű győzelemmel tértünk haza. Ezután sikerült két győzelmet összekapcsolnunk, hiszen Udvarhelyen megvertük a Resicabányát is” – folytatta a másodedzői teendőket is betöltő Bálint Aliz.

A Hargita KK hazai pályán erős csapatnak számít, ebben nagy segítségükre van a közönség is •  Fotó: László Ildikó Galéria

A Hargita KK hazai pályán erős csapatnak számít, ebben nagy segítségükre van a közönség is
Fotó: László Ildikó

Az utolsó két bajnokin vereséget szenvedett a Hargita KK, előbb Kolozsváron, majd hazai pályán Nagyváradtól kapott ki. „Kolozsváron nem úgy ment a játék, ahogy szerettük volna, míg Nagyvárad gyorsaságával nem tudtuk felvenni a versenyt, jobbak voltak, mi pedig sokat kapkodtunk” – emelte ki a vasárnapi bajnoki tanulságait.

Kapcsolódó

Most közel egy hónapig szünetel az A divízió, december közepén rendezik a következő fordulót, a visszavágók első játéknapján a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC látogat Udvarhelyre.

„Jó a hangulat a keretben, szerencsénkre a komolyabb sérülések elkerülték a csapatot. Még hullámzó a teljesítményünk, de biztosan össze fog ez érni. A bajnokság előtt kiegyeztünk volna ezzel, hogy a középmezőnyben vagyunk. A hatodik helyet foglaljuk el, lehetett volna jobb is, hiszen Temesváron és Fogarason is hagytunk pontokat.

Tartjuk a kitűzött célunkat, és szeretnénk az alapszakasz végéig elcsípni a negyedik helyet, mivel az felsőházi rájátszást jelentene nekünk. A mezőnyben szinte mindegyik csapat nagyon fiatal kerettel rendelkezik, így természetes a hullámzó teljesítmény, a második helytől lefelé bárki bárkit meg tud verni”

– tette hozzá a másodedző.

A Hargita KK vezetőedzője, Mester Zsolt elégedett az eddigi eredményekkel •  Fotó: László Ildikó Galéria

A Hargita KK vezetőedzője, Mester Zsolt elégedett az eddigi eredményekkel
Fotó: László Ildikó

Bálint Aliz zárásként kiemelte, hogy egyértelműen segít nekik a hazai pálya, hiszen a városi sportcsarnokban „határozottan erősebbek vagyunk, ezen pedig a hazai közönségünk támogatása is nagyot dob”.

Habár van kis hiányérzete, Mester Zsolt vezetőedző elégedett az eddig elért eredményekkel. „A célunk továbbra is az, hogy egy jó közösséget építsünk, jó hangulatú csapatunk legyen, amely meccsről meccsre fejlődik. Az utolsó két fordulóban nem úgy alakult a játék, ahogy szerettük volna, de ez összességében elégedett vagyok a lányokkal, ahhoz képest, hogy milyen helyzetben vagyunk, ez elfogadható eredmény. Most van három hét szünetünk, két hazai meccsel folytatjuk. A visszavágókon megmutathatjuk, hogy mire vagyunk képesek, és azokon a meccseken, amelyeken pontokat hullajtottunk, most többet szerezzünk” – összegzett a vezetőedző.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Túl kicsi a stadionja, már nem játszhat élvonalbeli meccseket benne az FK Csíkszereda

Nem léphet pályára a saját stadionjában az FK Csíkszereda a labdarúgó Szuperliga következő idényében. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) tájékoztatta a klubot, hogy a korlátozott befogadóképessége miatt az arénát nem fogják hitelesíteni.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Kerékpározó kislányokat ütött el egy ittas sofőr – az egyik kiskorú életét vesztette

Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.

`
Krónika

Tusványos: a Tisza politikusai elutasították a meghívást, román együttes is fellép

A jubileumi, 35. Tusványoson idén is a magyar és a határon túli közélet számos ismert szereplője vesz részt. A közéleti programok középpontjában a béke és a gazdasági kihívások állnak, a Tisza-frakció meghívott képviselői távol maradnak a rendezvénytől.

Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Átszervezik a kézilabda-bajnokságok rendszerét, lesz harmadosztály is

Több, a következő idényeket is érintő változtatást készít elő a Román Kézilabda-szövetség. Az élvonal marad, a tervek között szerepel a a 2. Liga átalakítása, a harmadosztály bevezetése.

Az első két meccset idegenben játssza a Marosvásárhelyi VSK újdonsült élvonalbeli kézicsapata

A Szuperkupával rajtol az új kézilabdaidény, kisorsolták a női bajnokság programját. Csak a harmadik fordulóban szerepel saját közönsége előtt a Marosvásárhelyi VSK.

A Sepsi-SIC legjobbjával elutazott a vébére a román korosztályos kéziválogatott

Véglegesítette keretét a román U20-as korosztályú női kézilabda-válogatott, amely elutazott a jövő héten kezdődő kínai világbajnokságra.

Kerekes Éva aranyéve: csúcsra ért a Gloriával, a Coronánál folytatja a zetelaki balszélső

Élete legjobb szezonján van túl Kerekes Éva kézilabdázó, aki az elmúlt idényben klubcsapatával, a Gloriával minden megnyert, amit országszinten meg lehetett, ráadásul bemutatkozott a Bajnokok Ligájában és kipipálta első világbajnoki részvételét is.

Hiába harcolta ki a bennmaradást, mégis a másodosztályban folytatja a segesvári együttes

Mindkét mérkőzését megnyerte a brassói osztályozótornán, mégis váratlan döntést hozott a Segesvári VSK vezetősége. A klub a következő idényben nem a Bölények Ligájában, hanem a másodosztályban indítja férfi kézilabdacsapatát.

Bennmaradt az élvonalban a segesvári kézilabdacsapat

Mindkét mérkőzését megnyerte az osztályozó tornán a Segesvári VSK, ezzel kiharcolta a bennmaradást a férfi kézilabda Bölények Ligájában.

Az osztályozón már meccset kell nyernie a Segesvári VSK-nak

Minden egyes meccsét elbukta a férfi kézilabda Bölények Ligájában újonc segesvári csapat, de az osztályozón megvan a lehetősége arra, hogy bennmaradjon az élvonalban.

Portugál vezetőedzővel vágnak neki az élvonalnak a Marosvásárhelyi VSK kézilabdázói

Portugál vezetőedzőt neveztek ki a női kézilabda Virágok Ligájába feljutott Marosvásárhelyi VSK élére. Joao Florencio eredményes időszakot töltött korábbi klubjainál, az elmúlt szezonban a Nagybányai Minaurt irányította.

Történelmet írt Vidombák, feljutott a Bölények Ligájába

Lezárult a férfi kézilabda másodosztály felsőházi rájátszása. Az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a Bukaresti Steaua és a Brassó megyei Vidomábki Teutonok jut fel a következő idényre az élvonalba, a Bölények Ligájába.

A kilencpontos büntetés sem állította meg a Steauát, döntetlennel zárta a szezont a VSK Székelyudvarhely

Az utolsó játéknapot rendezték a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában. A problémák és a pontlevonás ellenére is kiharcolta a feljutást az élvonalba a Bukaresti Steaua. Döntetlennel tett pontot az idényre a székelyföldi klub.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!