A nagyváradi lányok jobban kezdték a vasárnap délben a városi sportcsarnokban rendezett mérkőzést, hamar 2-3 gólos előnyre tettek szert, a hazaiak csak a lépést tudták tartani velük, közelíteni nem tudtak. A szünet előtt ismét volt egy jó sorozata a vendégeknek, amire csak a végén tudott válaszolni a Hargita KK, amely így négygólos hátrányban vonult az öltözőkbe.
Térfélcserét követően a nagyváradiak lerohanós, gyors játékára nem nagyon találta az ellenszert a házigazda, a CSU a félidő közepén eldöntötte a pontok sorsát, végül tízzel nyert.
Ezzel a mérkőzéssel véget értek az alapszakasz odavágói, most hosszabb szünet következik, egy hónap múlva, december közepén a Sepsi-SIC elleni székely derbivel folytatódik a pontvadászat. A Hargita KK a 6., míg a Sepsi-SIC a második helyen áll.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!