Csütörtökön hazai környezetben, a városi sportcsarnokban, egy napra rá, pénteken pedig Segesváron lépett pályára a VSK Székelyudvarhely. Mindkétszer élvonalbeli ellenlábasokkal mérte fel, hogy hol is tart a felkészülési időszakban.
Az első, a fővárosiak elleni összecsapás másfél órás késéssel, este kilenc órától kezdődött, miután a vendégek erős forgalom miatt nem érkeztek meg időben. Ennek ellenére jól játszottak az első félidőben, kihasználták, hogy a hazaiak több nagy lehetőséget elpuskáztak. A második játékrész már sokkal szorosabb volt, ezt meg is nyerte a Sipos Lóránt által felkészített gárda, de a legvégén a bukarestiek diadalmaskodtak.
Pénteken délben semleges helyszínen, Segesváron a CSU Suceava volt az udvarhelyiek ellenfele. Az első félidőben potyogtak a gólok, többnyire a Suceava vezetett. Pihenőt követően aztán gyorsan szoros lett az állás, elkezdte a felzárkózást a VSK, a hajrában jobban kijött a lépés számukra, és megnyerték a párharcot.
Férfi kézilabda, felkészülési mérkőzések:
VSK Székelyudvarhely–Bukaresti CSM 28–31 (13–19).
A hazaiak gólszerzői: Aleksandar Milicevici 6, Feliciano Couveiro 5, Pavel Loic és Tálas Huba 3-3, Alin Roșu, Bogdan Păunescu és Csibi Hunor 2-2, Katona Tamás, Varó Lajos, Komporály Attila, Aron Dedu és Vladyslau Zalevsky 1-1.
CSU Suceava–VSK Székelyudvarhely 37–38 (21–18).
A VSK gólszerzői: Csibi Hunor 10, Putkony Szabolcs 6, Katona Tamás 5, Aleksandar Milicevici 4, Feliciano Couveiro és Bogdan Păunescu 3-3, Alin Roșu és Pavel Loic 2-2, Vladyslau Zalevsky, Tálas Huba és Komporály Attila 1-1.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!