Az idény utolsó találkozóját rendezték szombaton délután a férfi kézilabda A osztályban. A felsőházi rájátszás 14. fordulójában a VSK Székelyudvarhely a Vidombáki CSO-t látta vendégül. Különösebb tétje nem volt az összecsapásnak, a házigazdák már hetekkel ezelőtt kivívták a feljutási jogot az élvonalban, sőt a bajnoki címet is bezsebelték.
Szép számú, mintegy hatszáz néző előtt azért komolyan vette ezt a meccset is a Sipos Lóránt által irányított gárda, főképp azért is, mert a play-offban egyedül épp a jelenlegi ellenlábassal szemben hullajtott pontokat, az odavágók során döntetlent jegyeztünk.
Villámrajtot vett a listavezető, az első négy találatot ők lőtték, ezt az előnyt pedig végig jól menedzselték az első játékrészben. Háromnál közelebb nem került a vendégcsapat, a szünetre pedig úgy mehettek vissza az öltözőkbe, hogy 21–16 állt az eredményjelzőn.
A második játékrész elején is termelték a gólokat, jól szórakozott a közönség. A VSK kézben tartotta a találkozót, bár leszakítani nem tudta ellenlábasát. A végjátékban kettőre jött fel a Vidombák (33–31), csak pár pillanatig volt szoros, zsinórban hatszor zörgették meg a hazaiak a vendég hálót, akkor már a székelyudvarhelyi ifjúsági korosztályú sportolói is a pályán voltak.
A lefújást követően a Román Kézilabda-szövetség (FRH) alelnöke, Sorin Dinu átadta a bajnoki érmeket, illetve az emlékplakettet, mely alapján a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A osztály 2023–2024-es idény bajnoka.
Egy évet töltött el a másodosztályban a székelyföldi gárda, visszajutott a Bölények Ligájába.
| 2024. 05. 18. 18:00 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | 39-32 |
| 2024. 05. 18. 18:00 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | CS Medgidia Medgidia | 10-0 |
| 2024. 05. 20. 18:00 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | CSM Alexandria CSM Alexandria |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 12 | 11 | 1 | 0 | 449-373 | 34 |
2 | CSM Alexandria CSM Alexandria | 11 | 8 | 0 | 3 | 363-326 | 24 |
3 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 12 | 5 | 1 | 6 | 352-380 | 16 |
4 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 12 | 4 | 2 | 6 | 365-360 | 14 |
5 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 11 | 4 | 2 | 5 | 335-367 | 14 |
6 | CS Medgidia Medgidia | 12 | 3 | 1 | 8 | 318-335 | 10 |
7 | Vidombáki CSO Vidombáki CSO | 12 | 2 | 1 | 9 | 377-418 | 7 |
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!