Hirdetés

Csúnyán elszúrta az első félidőt a magyar kéziválogatott

Nem vált be a magyarok meccs eleji taktikája
Fotó: MTI/Ilyés Tibor

Elveszítette az első középdöntős mérkőzését a magyar férfi kézilabda-válogatott a világbajnokságon, kedden késő este Varasdon a gyenge első félidő miatt kapott ki az esélyesebb franciáktól.

A két együttes megnyerte csoportját a világbajnokság első szakaszában, a magyarok három, a franciák négy ponttal vágtak neki a középdöntő 2-es csoportjának.

Hirdetés

Az összecsapás elején a magyar szakvezetés támadásban a hét a hat elleni játékot erőltette két beállóval, ez a taktika azonban nem vált be. A magyar játékosok nagyon sokat hibáztak, a franciák pedig hamar 8–3-ra elhúztak. Ezután stratégiát váltottak, és egy ideig sikerült tartani a lépést, de aztán az ellenfél magasabb fokozatra kapcsolt, és a szünetig nyolc gólos előnyre tett szert.

A magyarok 23 gólt kaptak az első félidőben, ami negatív rekordnak számít, ennyit ugyanis korábban egyetlen meccsen sem dobtak ellenük.

A fordulás után tizenegy találattal is meglépett a francia gárda, de a hátralévő időben javítani tudott a magyar válogatott, amely felzárkózott, és ha egy góllal is, de megnyerte a második játékrészt, így végül héttel kapott ki.

Chema Rodríguez együttese legközelebb csütörtökön 21.30-tól lép pályára, amikor Ausztria ellen kötelező a győzelem számára ahhoz, hogy megőrizze esélyét a negyeddöntőbe jutásra, majd szombaton 19 órától Katarral vélhetően sorsdöntő összecsapást vív majd.

Férfi kézilabda, világbajnokság, középdöntő, 2-es csoport, 1. forduló:

Magyarország–Franciaország 30–37 (15–23)
Magyarország: Palasics – Fazekas, Bodó 2, Ligetvári, Sipos 1, Ilic 4, Rodríguez 1. Cserék: Krakovszki B. 1, Bánhidi 4, Rosta 3, Szita 2, Lékai 5, Mikler, Ónodi-Jánoskúti 4, Imre 1, Bóka 2.

További eredmények:

Ausztria–Észak-Macedónia 29–29 (14–13)
Hollandia–Katar 38–37 (17–19

A csoport állása:

1. Franciaország 6 pont
2. Hollandia 4
3. Magyarország 3
4. Ausztria 3
5. Észak-Macedónia 2
6. Katar 0

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan fordulat a 2. Ligában: nem kaphat élvonalbeli licencet az egyik felsőházi klub

Szombaton délután lezárult a 2. Liga alapszakasza, kialakult a felső- és alsóházi rájátszás mezőnye. A mindig jól értesült Emanuel Roșu sportújságíró pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bihar FC nem kaphat feljutási jogot a Szuperligába.

Söpréssel jutott az elődöntőbe a Gyergyói HK, véget ért a Sportklub szezonja

A Gyergyói Hoki Klub lezárta a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-negyeddöntőt. Hétfőn este a Vákár Lajos Műjégpályán a címvédő 4:0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe, míg a kék-fehérek pontot tettek az idényre.

Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

`
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Ez is érdekelheti

Felfigyeltek Mózes Orsolya rátermettségére, behívták a kézilabda-válogatottba

Márciusban a női kézilabda Eurokupa (EHF EURO Cup) sorozat keretében készül az év végi Európa-bajnokságra a román válogatott, amelynek 18 fős keretébe bekerült a 21 éves Mózes Orsolya.

A házigazdák hódították el a nemzetközi kézilabdatorna trófeáját

A rendező Székelyudvarhelyi Hargita KK nyerte a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornát, amelynek hétvégén a városi sportcsarnok adott otthont.

Szűk merítés, szoros meccsek – tanulságok a kézi Eb-ről

A kézilabda Európa-bajnokságon megismétlődött az olimpiai döntő. A magyar válogatott nem jutott be a legjobb nyolcba, a vb-re való kijutáshoz selejtezőt kell játszania. A meccsek során kiderült: a szűk merítés miatt a fiúktól nem lehet bravúrokat elvárni.

A román kézilabdázók is a törökökkel csatáznak a vb-selejtezőben

A labdarúgók mellett a kézilabdázók is Törökországgal csapnak össze a világbajnoki selejtezőben. A román férfi válogatott márciusban oda-visszavágós párharcot vív a 2027-es seregszemle európai selejtezősorozatának második körében.

A nemzeti összetartozást erősíti a székelyudvarhelyi kézilabdatorna

Hétvégén Székelyudvarhely lesz a házigazdája a hagyományos Kárpát Meditop Kupa nemzetközi női kézilabdatornának, amelyen hat együttes képviselteti magát.

Vereséggel búcsúzott az Eb-től a magyar kéziválogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 27–25-re kikapott a világbajnoki ezüstérmes Horvátországtól az Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó játéknapján, szerdán Malmőben.

Közel volt a bravúr: döntetlent játszott Svédországban a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 32–32-es döntetlent játszott a társházigazda Svédországgal az Európa-bajnokság középdöntőjének harmadik fordulójában, kedden Malmőben, így már biztosan nem juthat a legjobb nyolc közé.

Elrontották a második félidőt, kikaptak a szlovénoktól a magyarok

A magyar férfi kézilabda-válogatott 35–32-re kikapott Szlovéniától vasárnap az Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában Malmőben.

Ledolgozták a hátrányukat, pontot mentettek a magyar kézilabdázók

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29–29-es döntetlent játszott Svájccal az Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, pénteken Malmőben.

Kikapott Izlandtól, nem visz pontot az Eb-középdöntőbe a magyar kézicsapat

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem visz magával pontot az Európa-bajnokság középdöntőjébe, miután kikapott Izlandtól kedden, a csoportkör utolsó fordulójában, Kristianstadban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!