Nyártól alaposan megerősíti keretét a Brassói Corona női kézilabdacsapata, amely az elmúlt időszakban számos bejelentést tett a 2026–2027-es idényre vonatkozó keretével kapcsolatban.
A brassói klub bejelentette a decemberi világbajnokságot nyolc gólt jegyző székelyföldi játékos szerződtetését, aki a kapus Renata de Arruda után a második kézilabdázó, akit a Besztercei Gloriától sikerült átcsábítaniuk.
– fogalmaztak a bejelentésben.
A 24 éves székely balszélső szerda este három góllal vette ki a részét a beszterceiek Zsilvásárhely felett aratott 33–19 arányú sikeréből a Virágok Ligájában, és készülhet a címvédő Győri Audi ETO KC elleni vasárnapi hazai Bajnokok Ligája mérkőzésre.
A besztercei időszakot megelőzően Kerekes Éva 2019–2024 között a Nagybányai Minaurt erősítette, korábban pedig a Székelyudvarhelyi NKK és juniorként a Marosvásárhelyi VSK játékosa volt.
Új csapatánál Évának többek között csapattársa lesz a Ferencvárostól frissen leigazolt Janurik Kinga, a már korábban bejelentett Varga Emőke és Afentáler Sára, illetve a lengyel Magda Balsam.
A sárga-kék mezes együttest a következő idénytől a norvég Bent Dahl fogja irányítani, a klub ügyvezető igazgatója idéntől pedig nem más, mint a román női kézilabda-válogatott egykori meghatározó játékosa, Mariana Târcă.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!