A világbajnokság középdöntőjének I-es csoportjában szombaton este Magyarország–Lengyelország mérkőzést rendeztek. Előbbiek egy győzelemmel biztosan a negyeddöntőben folytathatták, utóbbiaknak az utolsó esélyük volt, hogy reménykedjenek a kieséses szakaszbeli folytatásért.
A lengyeleké volt az első találat, Mikler hetest hárított, erre pedig hárommal válaszoltak a magyarok. Mindkét fél óriási erőket mozgósított mind támadásban, mind pedig védekezésben, Lékaiéknak lerohanásból volt több góljuk, ellenfelük átlövésekkel zörgette meg a hálót, fej-fej mellett haladtak a gárdák.
Egészen a 15. percig, amikor 9–6-ra lépett el a piros-fehér-zöld együttes.
Kis megtorpanás ezt követően mindkét csapatnál volt, a lengyelek több technikai hibát követtek el, a magyarok az utolsó passzokat rontották el, de így sokáig megmaradt az előny.
A Gulyás István által irányított együttes eszmélt gyorsabban, egy 3–0-ás rohammal a 26. percben hattal vezetett (13–7). Lékai megállíthatatlan volt, a labdaszerzéseket követően könnyedén értékesítette a ziccereket, az első játékrészben hétszer volt eredményes, így a pihenőkor 16–10 volt az állás.
A második felvonásban kockáztatnia kellett a lengyeleknek, támadáskor mezőnyjátékosra cserélték a hálóőrüket. Ez sem tudta megtörni a magyar védelmet, így könnyű gólokkal válaszoltak.
Szépen kézben tartotta, jól sáfárkodott az előnyével a magyar csapat, nem forgott veszélyben a győzelem.
Ezzel eldőlt, hogy a középdöntő I-es csoportjából Magyarország és Spanyolország lép tovább a negyeddöntőbe – a két együttes hétfőn játszik egymással, akkor derül ki, hogy melyik az első, melyik a második helyről.
A hétvégén a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságokban minden mérkőzés egyperces néma csenddel kezdődik, így adóznak a Gyimesközéploki Loki SE tragikus hirtelenséggel elhunyt csapatkapitánya, Tankó Barna emléke előtt.
Három Sepsi-SIC-nél töltött idény után új fejezetet nyitott pályafutásában Márton Evelyn. A húszéves irányító a Bukaresti Știința színeiben 43 percet játszott és három gólt szerzett élvonalbeli bemutatkozásán.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!