Hirdetés

Azonos ágon a magyarok a románokkal a női kézi Eb-n

Kisorsolták a kontinenstorna csoportjait
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

2020. június 18., 13:00

Az biztos volt, hogy a csoportkörben nem kerülhetnek össze, Fortuna istennő úgy akarta, továbbjutás esetén csatározhat a két válogatott a decemberi, dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokságon.

2020. június 18., 13:00

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) végrehajtó bizottsága a koronavírus-járvány miatt két forduló után felfüggesztette az eredetileg május végéig kiírt selejtezőt és a legutóbbi, 2018-as, franciaországi kontinenstorna végeredménye alapján állapította meg az idei Eb tizenhatos mezőnyét, a két házigazda automatikusan kvalifikálta magát.

Hirdetés

A románokat az első, a magyar együttest a második kalapból húzták. Már a csütörtöki sorsolás előtt eldőlt, hogy a dánok az A-csoportban (Herning), a norvégok pedig a D-ben (Trondheim) játsszák csoportmeccseiket. A svédek a B-csoportban (Frederikshavn) szerepelnek, míg a világbajnoki címvédő Hollandia a szintén Trondheimbe telepített C jelű négyesbe került.

Mivel a kettes kalapból három rivális csoportja is biztos volt már, a magyar válogatott így csak a C-be, Hollandia mellé kerülhetett. Melléjük még a szerbeket és a horvátokat húzták.

A románok az egyik házigazdát, Norvégiát kapták, a D-csoportban még Németország és Lengyelország lesz az ellenlábas.

Továbbjutás esetén, a középdöntőben – ahová a csoportok első három helyezettje jut – AB- és CD-ágon folyik a küzdelem, ami azt jelenti, hogy ott összejöhet a magyar–román párharc.

2020-as női kézilabda Európa-bajnokság csoportbeosztása

A: Franciaország, Dánia, Montenegró, Szlovénia.
B: Oroszország, Svédország, Spanyolország, Csehország.
C: Hollandia, Magyarország, Szerbia, Horvátország.
D: Norvégia, Románia, Németország, Lengyelország.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Ez is érdekelheti

Több alapember maradt, légiósok sora a marosvásárhelyi kézicsapatnál

Jelentősen átalakította keretét a női kézilabda élvonalba feljutott Marosvásárhelyi VSK. Az újonc együttes az alapemberek megtartása mellett tizenkét új játékost, köztük nyolc légióst szerződtetett.

Átszervezik a kézilabda-bajnokságok rendszerét, lesz harmadosztály is

Több, a következő idényeket is érintő változtatást készít elő a Román Kézilabda-szövetség. Az élvonal marad, a tervek között szerepel a a 2. Liga átalakítása, a harmadosztály bevezetése.

Az első két meccset idegenben játssza a Marosvásárhelyi VSK újdonsült élvonalbeli kézicsapata

A Szuperkupával rajtol az új kézilabdaidény, kisorsolták a női bajnokság programját. Csak a harmadik fordulóban szerepel saját közönsége előtt a Marosvásárhelyi VSK.

A Sepsi-SIC legjobbjával elutazott a vébére a román korosztályos kéziválogatott

Véglegesítette keretét a román U20-as korosztályú női kézilabda-válogatott, amely elutazott a jövő héten kezdődő kínai világbajnokságra.

A szurkolók javára döntöttek: közvetítik a tévében a román kéziválogatottak meccseit

Nagy hírt kaptak a hazai kézilabdaszeretők, a román női és férfi válogatottak mérkőzéseit az Európa- és világbajnokságokon nemcsak online fizetős platformon, hanem a televízióban is közvetíteni fogják.

Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a magyar férfi kéziválogatott

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Törökország kap szabadkártyát a 2027-es férfi világbajnokságra, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott biztosan lemarad a tornáról.

Kerekes Éva aranyéve: csúcsra ért a Gloriával, a Coronánál folytatja a zetelaki balszélső

Élete legjobb szezonján van túl Kerekes Éva kézilabdázó, aki az elmúlt idényben klubcsapatával, a Gloriával minden megnyert, amit országszinten meg lehetett, ráadásul bemutatkozott a Bajnokok Ligájában és kipipálta első világbajnoki részvételét is.

Hiába harcolta ki a bennmaradást, mégis a másodosztályban folytatja a segesvári együttes

Mindkét mérkőzését megnyerte a brassói osztályozótornán, mégis váratlan döntést hozott a Segesvári VSK vezetősége. A klub a következő idényben nem a Bölények Ligájában, hanem a másodosztályban indítja férfi kézilabdacsapatát.

Bukarestben összejöhet a román–magyar kézipárharc még az Eb előtt

A román főváros ad otthont a női kézilabda EHF Euro Cup négyes döntőjének. Az Európai Kézilabda-szövetség Bukarestnek ítélte oda a szervezést, a tornát szeptember 26–27-én rendezik.

Bennmaradt az élvonalban a segesvári kézilabdacsapat

Mindkét mérkőzését megnyerte az osztályozó tornán a Segesvári VSK, ezzel kiharcolta a bennmaradást a férfi kézilabda Bölények Ligájában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!