Hirdetés

Az élvonalbelitől kikapott, a másodosztályost megverte a VSK Székelyudvarhely

Gólzáporos találkozókat játszott a VSK Székelyudvarhely
Fotó: Csató Andrea

A téli felkészülési időszak első két tesztmérkőzését játszotta a férfi kézilabda Bölények Ligája tavaszi idényére hangoló VSK Székelyudvarhely. Nagybányára volt hivatalos a székelyföldi együttes.

Pénteken és szombaton lépett pályára a székelyudvarhelyi kézicsapat. A házigazda Minaur mellett még a szintén élvonalbeli Tordai Potaissa, illetve az A osztályban szereplő Nagyváradi VSK kapott meghívást.

Hirdetés

Az első nap az elődöntőket rendezték, másnap a kisdöntőt és a finálét. A Sipos Lóránt által irányított VSK Székelyudvarhely pénteken a Potaissával mérte össze tudását. A párharc teljesen kiegyensúlyozott csatát hozott, jobbára az ellenfélnél volt az előny. A jobban rangsorolt tordaiak a végjátékban döntötték el a meccset a javukra.

Szombaton délelőtt így a Nagyváradi VSK-val mérkőzött meg az udvarhelyi gárda. Itt nagy volt a tudásbeli különbség, sima diadalt arattak.

Férfi kézilabda, felkészülési mérkőzések:

Tordai Potaissa–VSK Székelyudvarhely 41–36 (19–17).
A VSK gólszerzői: Feliciano Couveiro 6, Alin Roșu, Pavel Loic és Mihai Dobra 5-5, Putnoky Szabolcs 4, Vladyslau Zalevskyi, Bogdan Păunescu és Aleksandar Milicevic 3-3, Csibi Hunor és Szász Előd 1-1.

Nagyváradi VSK–VSK Székelyudvarhely 26–37 (10–18).
Az udvarhelyiek gólszerzői: Putnoky Szabolcs 9, Mihai Dobra 5, Aleksandar Milicevic, Feliciano Couveiro és Vladyslau Zalevskyi 4-4, Csibi Hunor és Alin Roșu 3-3, Komporály Attila 2, Szász Előd, Pavel Loic és Menyhárt Barna 1-1.

szóljon hozzá!
Hirdetés

Ajánljuk még

Történelmi siker Besztercén: Kerekes Éváék már a budapesti négyes döntőről álmodnak

Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

`
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Ez is érdekelheti

Kijutottak az országos döntőre a Székelyudvarhelyi ISK kézilabdázói

Temesváron rendezték az ifjúsági 1-es korosztályú fiúkézilabdázók országos elődöntő tornáját, ahová a Székelyudvarhelyi ISK csoportelsőként jutott be.

Elengedte az első felvonásban ellenfelét a VSK Székelyudvarhely, nem is érte utol őket

Majdnem végig futott az eredmény után, kikapott a VSK Székelyudvarhely a CS Medgidia otthonában a férfi kézilabda A osztály felsőházi rájátszásának 8. fordulójában.

Jobban hajrázott a Marosvásárhelyi VSK, nagy vereségbe szaladt bele a Sepsi-SIC

Hiába tartotta sokáig a lépést a Sepsi-SIC, a Marosvásárhelyi VSK a mérkőzés hajrájában felőrölte ellenfelét, és végül tízgólos győzelmet aratott a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásának 7. fordulójában.

Fordítania kellett, visszatért a győzelem útjára a marosvásárhelyi kézilabdacsapat

Megdolgozott a győzelemért hazai pályán a Marosvásárhelyi VSK, a szünetben még hátrányban volt, de a második félidőben fordítani tudott és felülmúlta a Star Mioveni együttesét a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában.

Félidőben még vezetett, a hajrában omlott össze a Sepsi-SIC

Méltó ellenfele volt a háromszéki együttes vasárnap délután a Bukaresti Științának, amely ellen még vezetett a szünetben. A hajrában a fővárosiak jobban bírták az idegek csatáját, így elvitték a pontokat Sepsiszentgyörgyről.

Elveszítette a rangadót, lecsúszott az élről a marosvásárhelyi kézilabdacsapat

A mérkőzés legnagyobb részében hátrányban játszott és végül nem tudta elkerülni a vereséget a Jászvásári CSM vendégeként a Marosvásárhelyi VSK, így kénytelen volt átengedni az első helyet vetélytársának a női kézilabda A osztály felsőházi rájátszásában.

Megtörték a Bukaresti CSM-t, erdélyi csapat érhet fel a csúcsra a női kéziélvonalban

A Besztercei Gloria végig vezetve, némi meglepetésre nyert a Bukaresti CSM otthonában a női kézilabda-bajnokság rangadóján. Ezzel az élre állt a Virágok Ligája tabelláján.

Megnyerte csoportját a csíkszeredai csapat a megyei női kézibajnokságban

Székelykeresztúron rendezték a Hargita megyei női kézilabda-bajnokság alsóházának újabb teremtornáját. A csíkszeredai NKSZ I. csapata mindkét szombati mérkőzésén győzni tudott, és ezzel megnyerte a négycsapatos csoportot.

Többen leváltanák a jelenlegi kézielnököt

Bő egy hónap múlva tartják a választásokat a Román Kézilabda-szövetség élén. Eddig hat jelölt pályázik a tisztségre. A hivatalban lévő Constantin Din újabb mandátumért indul, de több ismert név is versenybe szállt.

Megvan az első sepsiszentgyörgyi siker a felsőházban, legyőzte vetélytársát a Marosvásárhelyi VSK

A Sepsi-SIC megszerezte első győzelmét a női kézilabda A divízió felsőházi rájátszásában, míg a Marosvásárhelyi VSK egy rendkívül szoros mérkőzésen győzte le a Bukaresti Știința együttesét, és továbbra is veretlen a play-offban.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!