Kedden este a női kézilabda Európa-bajnokság csoportkörének 3. fordulójában a magyar válogatott Hollandiával találkozott. A párharc előtt már ismert volt, hogy a két Gábor, Danyi és Elek által irányított együttes továbbjut a középdöntőbe – mivel a horvátok legyőzték a szerbeket. Csak akkor nem léptek volna tovább, ha 21 gólnál nagyobb különbséggel kaptak volna ki a zárómeccsen.
Ez még akkor is abszurdnak tűnt, hogy az ellenlábas a világbajnok volt.
Kiegyensúlyozott játék jellemezte az első negyedórát, hol az egyik, hol a másik gárda vezetett, de rendre jött az egyenlítés. Először a piros-fehér-zöldek tudtak összehozni háromgólos előnyt: a 17. percben 7–10 volt az állás. A világbajnokokat a győzelmi kényszer – csak úgy tudtak tovább lépni a következő körbe – láthatóan nyomta, sok hibával kézilabdáztak, így a különbség majdnem megmaradt a pihenőre (13–15).
A második felvonás elején még nem változott a játék képe: a „tulipánosok” szaladtak az eredmény után, fokozatosan faragták a hátrányt, az egyenlítést a 42. percben érték el (19–19), majd a maguk javára billentették át az előnyt.
A góllövéssel hadilábon állt a magyar nemzeti együttes, a végjátékra változott a szerepkör: nekik kellett kapaszkodniuk, hiszen az ellenlábas átvette a vezetést. Újítani nem tudtak, a támadások rendre elakadtak a védőfalban, perceken át nem zörgették meg a hálót, teret veszítettek.
A végső sípszó négygólos holland diadalt hozott, így a középdöntőbe nulla ponttal érkezik a magyar csapat, ahol többek között a románokkal is megmérkőznek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!