„A magyarországi szervezőbizottsággal kiválóan együttműködünk és segítjük egymást. Nem számolunk olyan verzióval, hogy az Európa-bajnokság Szlovákiában nem lesz megrendezve” – áll az SZH csütörtöki sajtóközleményében.
A Bild című német napilap hétfői cikke szerint az elmúlt hétvége óta kézilabdás körökben azt híresztelik, hogy a koronavírus-járvány miatt a szlovák fél a visszalépést fontolgatja, és ez már az európai szövetséget (EHF) is foglalkoztatja.
– áll a közleményben, amelyből kiderül, kérdésként csak az maradt nyitva, hogy nézők előtt vagy nézők nélkül rendezik-e a mérkőzéseket Szlovákiában.
„Erre jelen pillanatban nem tudjuk a választ, várjuk az információkat a felelős döntéshozóktól” – közölte Jaroslav Holesa, az SZH elnöke. Hozzáfűzte: hétfőn sajtótájékoztatón mutatják be az Európa-bajnoksághoz kapcsolódó együttműködést a Mol-csoporttal, információt adnak a rendezéssel kapcsolatos aktuális kérdésekről és a szlovák válogatott felkészülésének utolsó fázisáról is.
A 24 csapatos tornán január 13. és 30. között 65 mérkőzést játszanak Budapesten, Szegeden, Debrecenben, Pozsonyban és Kassán. Mind a hat négycsapatos csoportból az első két helyezett jut a középdöntőbe, onnan pedig az első kettő kerül az elődöntőbe. Az egyik középdöntő-csoportnak Pozsony, a másiknak Budapest ad otthont, majd az elődöntőket és a helyosztókat a magyar fővárosban rendezik.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!