HIRDETÉS

A szerzett pontnak jobban örülhetett a Steaua, mint a VSK Székelyudvarhely

A VSK Székelyudvarhely utolsó lövését hárította a hálóőr
Fotó: László Ildikó

A találkozó nagy részében a VSK Székelyudvarhelynél volt az előny, a végjáték drámaira sikeredett a férfi kézilabda élvonal mérkőzésén a Bukaresti Steaua ellen.

A VSK Székelyudvarhely utolsó lövését hárította a hálóőr •  Fotó: László Ildikó

A VSK Székelyudvarhely utolsó lövését hárította a hálóőr
Fotó: László Ildikó

Szombaton kora este a városi sportcsarnokban a férfi kézilabda Bölények Ligája 9. fordulójában a VSK Székelyudvarhely a Bukaresti Steauát látta vendégül.

Remek hangulatban, majdnem telt ház előtt csapott össze a két együttes, mindkettő számára nagyon fontos volt a győzelem megszerzése, hiszen a tabella hátsó felében foglaltak helyet, csupán két pont választotta el őket a párharc előtt.

5–5-ig fej-fej mellett haladtak, aztán a Sipos Lóránt által irányított gárda rázta meg magát, pontosabbak voltak, több ízben is vezettek hárommal, a 19. percben pedig a legnagyobb különbségnél 12–8 volt az állás.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A pihenőig azért összekapta magát a bukaresti alakulat, kiegyenlítettek (17–17), így minden kezdődhetett elölről a második felvonásban.

A forgatókönyv negyedóráig azonos volt, csak a székelyföldi csapat vezetett, de elhúzni nem tudott.

A 46. percben 27–24 után jött a hazaiaknál a hullámvölgy. Eladott labdák, kihagyott ziccerek, illetve elpuskáztak egy büntetőt is.

Nyolc percig nem tudtak gólt szerezni, ezt pedig a fővárosi alakulat kihasználta: kiegyenlítettek, zsinórban szerzett négy találattal átvették a vezetést.

A végjátékban megjósolhatatlan volt, hogy ki viszi haza a pontokat. A VSK valahogy kilábalt a rossz sorozatból, felváltva születtek a gólok. Az utolsó másfél percben mindkét gárda előtt megvolt a lehetőség, hogy eldöntse a meccset. Döntetlen állásnál az utolsó támadás a házigazdáké volt, nem éltek a lehetőséggel.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

30–30 állt az eredményjelzőn a dudaszókor. Ennek az egy pontnak inkább örülhetett a Steaua, a VSK Székelyudvarhely pedig elveszített kettőt.

A bajnokságban háromhetes szünet következik a válogatott Eb-selejtezői miatt, lesz idő a sorok rendezésére.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 9. forduló
VSK Székelyudvarhely–Bukaresti Steaua 30–30 (17–17).
A hazaiak gólszerzői: Feliciano Couveiro 7, Vladeslav Zalevskyi 4, Aron Dedu, Tálas Huba, Pavel Loic és Putnoky Szabolcs 3-3, Aleksandar Milicevic, Komporály Attila és Alin Roșu 2-2, Csibi Hunor 1.
Kiállítások: 8–8 perc.
Hetesek: 2/1, illetve 1/1.

Férfi kézilabda Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon, 9. forduló

Bölények Ligája, 2024–2025-ös szezon

Sorrend#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
GólkülönbségGk
PontP
1
Bukaresti Dinamo Bukaresti Dinamo
8
8
0
0
275-212
24
2
Tordai Potaissa Tordai Potaissa
8
7
0
1
276-237
21
3
Konstancai CSM Konstancai CSM
8
6
1
1
252-223
19
4
Nagybányai Minaur Nagybányai Minaur
8
6
0
2
247-229
18
5
HC Buzău HC Buzău
8
6
0
2
246-234
18
6
CSU Suceava CSU Suceava
9
4
1
4
296-290
13
7
Temesvári Poli Temesvári Poli
9
4
0
5
230-238
12
8
Bukaresti CSM Bukaresti CSM
7
3
1
3
194-194
10
9
CSM Vaslui CSM Vaslui
9
3
1
5
252-270
10
10
Bákói CSM Bákói CSM
8
2
1
5
227-240
7
11
CSM Focșani CSM Focșani
9
1
4
4
229-244
7
12
Bukaresti Steaua Bukaresti Steaua
9
2
1
6
283-299
7
13
Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK
9
1
2
6
244-280
5
14
Fogarasi VSK Fogarasi VSK
9
0
0
9
230-291
0
Konstancai CSM:
Konstancai CSM:
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Látványos gólokkal kiütötte a sereghajtót a Marosvásárhelyi ASA

Második győzelmét aratta három forduló alatt a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában, miután szombaton kora délután 4–0-ra legyőzte a sereghajtó Szatmárnémeti VSK-t. A piros mezesek védelme ismét hibátlan teljesítményt nyújtott.

Ovidiu Burcă: „ha kellően felvértezzük magunkat, és mind egy irányba húzunk, a szezon végén feljutunk”

Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője él-hal a futballért. Komoly ambíciói vannak, tudja, hogyan hathat a fiatalokra, mindent megtesz játékosai fejlődéséért. Személyes célkitűzése, hogy egyből visszavezesse a csapatot az élvonalba. Exkluzív interjú.

Székelyhon

Apja elgázolta a házuk udvarán, meghalt egy két és fél éves kisfiú

Meghalt szombaton egy két és fél éves kisfiú a Beszterce-Naszód megyei Újradna (Șanț) faluban, miután édesapja a ház udvarán elgázolta az autóval.

`
Krónika

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett

Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.

Krónika

Viharosra fordul az időjárás, erdélyi megyék is érintettek

Huszonöt megyét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki szombaton elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Ez is érdekelheti

Elkezdte a felkészülést a VSK Székelyudvarhely kézilabdacsapata

Megkezdte a nyári felkészülést a VSK Székelyudvarhely férfi kézilabda-együttese, az első edzést hétfő délután Palatka Barna irányításával tartották a városi sportcsarnokban.

Edzőtábor és erőnléti tréningek teljes erőbedobással – edzésbe álltak a székelyföldi női kézicsapatok

A Sepsi-SIC erőnléti edzéssel és négy új igazolással kezdte az alapozást, míg a Hargita KK csapatépítővel és máréfalvi edzőtáborral hangol a szezonra. Két együttes, egy közös cél: minél jobb formába lendülni a szeptemberi bajnoki rajtig.

Megérett a másodosztályú indulásra a Marosvásárhelyi VSK női kézilabdacsapata

Az elmúlt években ifjúsági szinten folytatták tevékenységüket a Marosvásárhelyi VSK kézilabdacsapatai. A vezetőség elérkezettnek látta az időt, hogy benevezzenek a felnőtt bajnokságba, a női együttes a másodosztályban szerepel az ősszel kezdődő idényben.

A székelyudvarhelyi kézicsapat mellett még négyen mondtak nemet az élvonalnak

Válságban a román férfikézilabda, a Bölények Ligája 14 helyett mindössze 11 együttessel rajtol el. A napokban még egy klub visszalépett.

Számos edzőmérkőzéssel hangol a Bölények Ligájára a Segesvári VSK

Másfél hónap múlva rajtol a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság 2025–2026-os idénye. A mezőnyben újonc Segesvári VSK tovább erősítette keretét és közölte a felkészülési mérkőzések programját.

Kevesebb csapat, átalakuló bajnokság a román kézilabdában

A Román Kézilabda-szövetség bejelentette: a 2025–2026-os idénytől mind a férfi, mind a női élvonalban 14 helyett csupán 12 csapat szerepel majd. A döntés hátterében elsősorban pénzügyi nehézségek állnak, több klub jelezte, nem tudja vállalni az indulást.

Versenyképes csapatot építenek a Segesvári VSK-nál

Egy szezont követően újra a legjobbak között szerepel a segesvári férfi kézilabdacsapat. A keret átalakulóban van, fiatal és tapasztalt játékosokkal őriznék meg helyüket a Bölények Ligájában.

Két székelyudvarhelyi kézilabdázó az élvonal újoncához igazolt

A VSK Székelyudvarhely nem indul a férfi kézilabda Bölények Ligájában. Keretéből ketten a Segesvári VSK játékosai lettek.

Az egykori székelyudvarhelyi sikerkovács a kéziélvonal újoncát irányítja

A Segesvári VSK férfi kézilabda együttese bejelentette, Vlad Caba lett az új vezetőedzőjük. A Maros megyei gárda megszerezte a Bölények Ligájában való szereplési jogot a soron következő idényben.

Csíkszeredai csoda: 50 felett is világszinten kézilabdáznak

Ezüstéremmel tért haza Csíkszereda női kézilabdacsapata a horvátországi Masters Handball World Cupról, ahol két korosztályban is pályára léptek. A csapat edzője és három játékosa nyilatkozott a Székely Sportnak.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!