Eleinte kettesével szerezték góljaikat a csapatok, majd a norvégok egy 9–2-es sorozattal elléptek. Eközben a francia szövetségi kapitány időt kért, de ez sem segített, ellenfelük továbbra is támadásban és védekezésben egyaránt pontosabban kézilabdázott, így a szünetben magabiztosan vezetett négy találattal.
A szünet után a franciák kapust cseréltek, és Cleopatre Darleux bravúros teljesítménnyel, tíz perc alatt hat védéssel mutatkozott be, erre alapozva csapata előbb felzárkózott, majd egyenlített, sőt az 54. percben átvette a vezetést. A második félidő jelentős részében gyengébben teljesítő norvégok azonban hamar fordítottak, és egy 4–1-es sorozattal zárták le a döntőt, így százszázalékos teljesítménnyel nyerték meg a tornát.
A norvégoknak ez volt a 11. kontinenstorna-döntőjük, és a nyolcadik aranyérmük. A franciák másodszor játszottak Európa-bajnoki finálét, tavalyelőtt sikerrel jártak, idén viszont nem tudták megvédeni címüket.
A Győri Audi ETO KC korábbi jobbátlövője, Nora Mörk tíz térdműtét után újabb Európa-bajnoki aranyéremmel és 52 találatával gólkirályi címmel folytatta pályafutását.
Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.
Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!