Hirdetés

A legvégén győztek a magyarok, simán kikaptak a románok

A mérkőzés nagy részében a szlovénok vezettek, de a magyaroknak sikerült fordítani
Fotó: Facebook/Handball Federation of Slovenia

Felkészülési mérkőzést játszott csütörtökön este a magyar és a román férfi kézilabda-válogatott. A világbajnokságra hangoló magyarok a hajrában fordítottak és győztek Szlovénia vendégeként, míg a románok esélytelenek voltak Spanyolországban.

2023. január 05., 21:50

A szintén vb-résztvevő Szlovénia elleni összecsapáson sokáig szorosan alakult az eredmény, aztán az első félidő közepén a szlovénok átvették az irányítást és a szünetig négygólos előnyt alakítottak ki. A pihenő után a magyarok hamar felzárkóztak egy találatra, ezután viszont a hazaiak újra elhúztak öttel, és magabiztosan tartották a vezetésüket. Egészen az utolsó tíz percig, amikor ugyanis

a magyar csapat nagy hajrába kezdett, kétszer is kiegyenlített, majd Bodó Richárd néhány másodperccel a vége előtt győztes gólt szerzett.

A magyar válogatott szombaton 17 órától Nagykanizsán is összecsap a szlovénokkal, mielőtt elindulna a január 11. és 29. között zajló svéd–lengyel közös rendezésű világbajnokságra.

Hirdetés

A seregszemléről lemaradt Románia válogatottja a héten három felkészülési mérkőzést játszik Spanyolországban a világbajnokságon szereplő csapatok ellen. A spanyol Xavi Pascual szövetségi kapitány által felkészített együttes először csütörtökön este a világ egyik legerősebb gárdájának számító házigazdákkal csapott össze, és ahogyan az várható volt, simán kikapott. A románok a találkozó első perceiben még vezettek, aztán egyre nagyobb hátrányba kerültek, a spanyoloknak hétgólos volt az előnyük a szünetben. A

folytatásban tovább nőtt a különbség, a spanyol játékosok több mint, negyven találatot szereztek, a vendégek nem tudták elkerülni a nagyarányú vereséget.

A román csapat pénteken Argentínával (17.45) és szombaton Bahreinnel (16.45) találkozik a barátságos tornán.

Férfi kézilabda, felkészülési mérkőzés:

Szlovénia–Magyarország 26–27 (17–13).
Magyarország:
Mikler, Székely – Bodó 5, Lékai 5, Rodríguez 3, Bánhidi 3, Ligetvári 2, Szita 2, Bóka 2, Ancsin 1 Szöllősi 1, Bujdosó 1, Rosta 1, Leimeter 1, Ilic 1, Sipos, Kovacsics. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez.

Spanyolország–Románia 42–29 (23–16).
Románia: Iancu, Vasile – Cumpănici 6, Botea 4, Ungureanu 4, Negru 3, Neagu 3, Stanciuc 2, Buguleț 2, Nagy 1, Tărîță 1, Racoțea 1, Dedu 1, Buzle 1, Militaru, Ilie. Szövetségi kapitány: Xavier Pascual.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A csíki hokisok szerint igazságosabb lenne, ha a honosított játékosok is légiósnak számítanának

Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.

Újabb nagy fogás Brassóban: Colby McAuley már biztos, Gerads és Sofron is érkezhet

A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.

Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

`
Krónika

Egészségbiztosítás önkéntes alapon: ki, hogyan, mennyit és mekkora időtartamra fizet?

Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.

Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Ez is érdekelheti

Először hódította el a kontinensbajnoki címet a magyar férfi U20-as kéziválogatott

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott hosszabbítás után 34–32-re legyőzte Svédországot a romániai korosztályos Európa-bajnokság vasárnapi, kolozsvári döntőjében.

Bérletértékesítés a VSK Székelyudvarhelynél, kézilabda- és futsalmeccsekre válthatunk belépőket

Megkezdte a 2026–2027-es idényre szóló bérletek értékesítését a VSK Székelyudvarhely. Az előző szezonhoz hasonlóan idén is a kézilabda-, a futsal- és a támogatói bérletek közül választhatnak a szurkolók, az árak pedig nem változtak.

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

A szurkolók javára döntöttek: közvetítik a tévében a román kéziválogatottak meccseit

Nagy hírt kaptak a hazai kézilabdaszeretők, a román női és férfi válogatottak mérkőzéseit az Európa- és világbajnokságokon nemcsak online fizetős platformon, hanem a televízióban is közvetíteni fogják.

Nem kapott szabadkártyát, biztosan lemarad a vb-ről a magyar férfi kéziválogatott

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség bejelentette, hogy Szaúd-Arábia és Törökország kap szabadkártyát a 2027-es férfi világbajnokságra, ezzel eldőlt, hogy a magyar válogatott biztosan lemarad a tornáról.

Bukarestben összejöhet a román–magyar kézipárharc még az Eb előtt

A román főváros ad otthont a női kézilabda EHF Euro Cup négyes döntőjének. Az Európai Kézilabda-szövetség Bukarestnek ítélte oda a szervezést, a tornát szeptember 26–27-én rendezik.

Masters Handball World Cup: csíki bronzérem Horvátországban

Bronzérmet szerzett az NKSZ Csíkszereda 50-es korosztályú női csapata a horvátországi Masters Handball World Cupon, míg a 30-as együttes a hatodik helyen zárt. A nemzetközi kézilabdatornának Omiš és Makarska adott otthont.

A női kézilabda Eb előtt még lehet egy román–magyar meccs Bukarestben

Több résztvevő ország nem vállalta a torna házigazda szerepkörét, így Románia jó eséllyel megrendezheti a 2026-os EHF Euro Cup Final Four-t. A négyes döntőben Románia, Magyarország, Dánia és Norvégia szerepel.

Szabadkártyával a vébére?

Bár a magyar férfi kézilabda-válogatott elbukta a 2027-es világbajnokság selejtezőjét Szerbia ellen, még mindig maradt némi esély arra, hogy ott legyen a tornán.

A magyar válogatott lemaradt a világbajnokságról

A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31–29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31–30-ra győzte le Szerbiát a selejtező visszavágóján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!