Szerdán délután hazai környezetben lépett pályára a VSK Székelyudvarhely a férfi kézilabda A-osztály felsőházi rájátszásának hatodik fordulójában, a Segesvári VSK látogatott a városi sportcsarnokba. Végre igazi meccshangulat volt – a vendégeket is elkísérte egy ötven fős szurkolótábor.
Az együttesek a játéktéren egymásnak estek, az első félidőben hol az egyiknél, hol a másiknál volt az előny, egyikük sem tudott kialakítani kétgólosnál nagyobb különbséget. A pihenőkor is csupán egy volt közte, a segesváriak vezettek.
A második felvonásban sem változott sok minden. Többnyire a Sipos Lóránt által irányított házigazdák futottak, hogy rendre egálra hozzák az állást, ez pedig sikerrel tették.
A végjáték döntött, ahol érezhetően már több volt a hiba – a fáradtság és a koncentráltság számlájára lehet ezeket írni.
Az 52. perc valamelyest kulcsmomentum volt. Ekkor székelyudvarhelyiek csapatkapitánya, Komporály hetest értékesített, ezzel 27–27 lett. A visszafutásnál letapadt a kézilabdázó lába, így nem tudta folytatni. Csapattársai még találtak valahonnan plusz erőt, egy elcsípett labdával és egy értékesített büntetővel sikerült hozniuk a találkozót.
Ezzel a három ponttal pedig jól áll a VSK Székelyudvarhely, a második helyre lépett. Ez a pozíció pedig az élvonalba való feljutást jelenti. Nem most, hanem a rájátszás legvégén.
| 2022. 03. 15. 17:00 | CS Medgidia Medgidia | CSU Pitești CSU Pitești | 25-27 |
| 2022. 03. 16. 12:00 | Galaci CSU Galaci CSU | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 30-39 |
| 2022. 03. 16. 18:00 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 30-30 |
| 2022. 03. 16. 18:30 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | Segesvári VSK Segesvári VSK | 33-30 |
Sorrend# | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | DöntetlenD | VereségV | GólkülönbségGk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Fogarasi VSK Fogarasi VSK | 6 | 4 | 1 | 1 | 168-162 | 13 |
2 | Székelyudvarhelyi VSK Székelyudvarhelyi VSK | 6 | 4 | 0 | 2 | 191-166 | 12 |
3 | Resicabányai CSM Resicabányai CSM | 6 | 4 | 0 | 2 | 185-179 | 12 |
4 | Nagyváradi VSK Nagyváradi VSK | 6 | 3 | 2 | 1 | 182-170 | 11 |
5 | CSU Pitești CSU Pitești | 6 | 3 | 1 | 2 | 172-168 | 10 |
6 | Segesvári VSK Segesvári VSK | 6 | 2 | 0 | 4 | 165-170 | 6 |
7 | CS Medgidia Medgidia | 6 | 1 | 0 | 5 | 175-189 | 3 |
8 | Galaci CSU Galaci CSU | 6 | 1 | 0 | 5 | 176-210 | 3 |
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!