Jason Morgan együttese nagy lendülettel kezdett szerdán este a budapesti Tüskecsarnokban. A székelyföldi csapatot fűtötte a visszavágás vágya, miután a keddi első találkozót a zöld-fehérek viszonylag simán behúzták.
A Sportklub-fölény ellenére a második mérkőzés első gólját is a házigazdák szerezték, Pavuk lőtte ki kapásból a rövid sarkot. A válasz azonban még ugyanabban a 11. percben érkezett Loginov részéről, aki egy kék vonalas lökettel egyenlített. Az első harmadban a vendégek próbálkoztak több kapura lövéssel, de az eredmény nem változott a pihenőig.
Aztán a második 20 perc legelején Jack Combs vezetett támadást és vállalkozott váratlanul egy távoli lövésre, ami meglepte Aranyt, a korong pedig ismét a Fradi kapujában landolt.
Fordítottak a csíkiak, sőt, a játékidő felénél Blackwater passzából Combs megszerezte második gólját és megduplázta csapata előnyét.
Az elődöntő nyitányán mellőzött Makszim Szamankov rendkívül magabiztosan védte a Sportklub kapuját, a román állampolgársággal is rendelkező fehérorosz hálóőr különösen az utolsó felvonásban parádézott. A 97,37 százalékos hatékonysággal védő Szamankovnak nagy szerepe volt a sikerben, mint ahogy Combsnak is.
A 49. percben megismétlődött a korábbi szereposztás, Blackwater szolgálta ki az amerikai támadótársat, aki megszerezte mesterhármasát.
A végén Ty Wishart üres kapus találattal zárt le minden kérdést, bár addigra már nagy százalékban eldőlt a mérkőzés. A Sportklub 1–5 arányú sikerrel vágott vissza riválisának az egy nappal korábbi 5–1-es vereségért, így a pályaelőny most már a székely csapatnál van.
Rossz hír azonban a székelyföldi alakulatnak, hogy Részegh Zsolt súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a mérkőzés 43. percében.
A fiatal csíki támadót Keaton Ellerby ütközte le a palánknál, de a durva szabálytalanság után a kanadai védőnek csak egy kisbüntetést osztottak ki a játékvezetők. Kérdéses, hogy a liga fegyelmi bizottsága kivizsgálja-e az esetet...
A társbajnokok izgalmas párharca szombaton és vasárnap Csíkszeredában folytatódik, mindkét mérkőzés kezdési időpontja 18 óra 30 perc.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!