Hirdetés

Visszavágott a Sportklub, egyenlőre áll a Fradi elleni párharc

A Sportklub nem hagyta meglépni a Fradit
Fotó: Boldizsár Márton/FTC

2021. március 17., 22:09

Az első mérkőzés eredményét fordítottan lemásolva, a Csíkszeredai Sportklub kiegyenlítette a Ferencvárossal szembeni párharc állását a jégkorong Erste Liga elődöntőjében. Az 5–1 arányban diadalmaskodó kék-fehérek elvették riválisuk pályaelőnyét.

2021. március 17., 22:09

Jason Morgan együttese nagy lendülettel kezdett szerdán este a budapesti Tüskecsarnokban. A székelyföldi csapatot fűtötte a visszavágás vágya, miután a keddi első találkozót a zöld-fehérek viszonylag simán behúzták.

Hirdetés

A Sportklub-fölény ellenére a második mérkőzés első gólját is a házigazdák szerezték, Pavuk lőtte ki kapásból a rövid sarkot. A válasz azonban még ugyanabban a 11. percben érkezett Loginov részéről, aki egy kék vonalas lökettel egyenlített. Az első harmadban a vendégek próbálkoztak több kapura lövéssel, de az eredmény nem változott a pihenőig.

Aztán a második 20 perc legelején Jack Combs vezetett támadást és vállalkozott váratlanul egy távoli lövésre, ami meglepte Aranyt, a korong pedig ismét a Fradi kapujában landolt.

Fordítottak a csíkiak, sőt, a játékidő felénél Blackwater passzából Combs megszerezte második gólját és megduplázta csapata előnyét.

Az elődöntő nyitányán mellőzött Makszim Szamankov rendkívül magabiztosan védte a Sportklub kapuját, a román állampolgársággal is rendelkező fehérorosz hálóőr különösen az utolsó felvonásban parádézott. A 97,37 százalékos hatékonysággal védő Szamankovnak nagy szerepe volt a sikerben, mint ahogy Combsnak is.

Szamankov szenzációs napot fogott ki •  Fotó: Boldizsár Márton/FTC Galéria

Szamankov szenzációs napot fogott ki
Fotó: Boldizsár Márton/FTC

A 49. percben megismétlődött a korábbi szereposztás, Blackwater szolgálta ki az amerikai támadótársat, aki megszerezte mesterhármasát.

A végén Ty Wishart üres kapus találattal zárt le minden kérdést, bár addigra már nagy százalékban eldőlt a mérkőzés. A Sportklub 1–5 arányú sikerrel vágott vissza riválisának az egy nappal korábbi 5–1-es vereségért, így a pályaelőny most már a székely csapatnál van.

Rossz hír azonban a székelyföldi alakulatnak, hogy Részegh Zsolt súlyosnak tűnő sérülést szenvedett a mérkőzés 43. percében.

A fiatal csíki támadót Keaton Ellerby ütközte le a palánknál, de a durva szabálytalanság után a kanadai védőnek csak egy kisbüntetést osztottak ki a játékvezetők. Kérdéses, hogy a liga fegyelmi bizottsága kivizsgálja-e az esetet...  

A negyeddöntő legjobbjának megválasztott Combs mesterhármasig jutott •  Fotó: Boldizsár Márton/FTC Galéria

A negyeddöntő legjobbjának megválasztott Combs mesterhármasig jutott
Fotó: Boldizsár Márton/FTC

A társbajnokok izgalmas párharca szombaton és vasárnap Csíkszeredában folytatódik, mindkét mérkőzés kezdési időpontja 18 óra 30 perc.

Jégkorong Erste Liga, elődöntő, 2. mérkőzés
FTC-Telekom–Csíkszeredai Sportklub 1–5 (1:1, 0:2, 0:1)
Gólszerzők: Pavuk Attila (11.), ill. Alekszandr Loginov (11.), Jack Combs (21., 30., 49.), Ty Wishart (57.)
Kapura lövések: 38–32
Kiállítások: 12, ill. 10 perc
A párharc állása: 1–1

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

Megszerezte első győzelmét Ilyés Róbert a Szatmárnémeti VSK-val

Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!