Hirdetés

Videó: az erdélyi hokidöntő ötödik felvonásának góljai

Jó helyzetkihasználással nyertek a csíkiak Brassóban
Fotó: Brasov Wolves

2021. április 07., 11:50

Jason Morgan és Hozó Levente együttese hátrányból fordítva 4–2-re győzött Brassóban, a keddi mérkőzés után a kék-fehéreket már egy siker választja el harmadik Erste-, illetve MOL Liga-elsőségüktől.

2021. április 07., 11:50

Bár a házigazda Brassói Corona már 1:13-nál előnybe került, illetve az első szünetben is vezetett, a Csíkszeredai Sportklub a duplázó Becze Tihamér vezényletével kétszer is egyenlíteni tudott az Erste Liga döntőjének ötödik összecsapásán.

A székelyföldi vendégeknek az utolsó harmadban a fordítás is összejött Judd Blackwater találatával, majd a végén Jack Combs üres kapus góllal állított be a 2–4-es végeredményt. A brassóiaktól mindkét alkalommal Cody Fowlie volt eredményes.

• Videó: Magyar Jégkorong Szövetség

Kapcsolódó

Győzelmével a kék-fehér alakulat összesítésben 3–2-re vezet, így már csak egy sikerre áll attól, hogy a 2010-11-es szezon, illetve a Ferencvárossal megosztott tavalyi bajnoki cím után harmadjára is megnyerje a ligát.

A döntő hatodik összecsapását csütörtökön 21 órától rendezik a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán.

Hirdetés

Mestermérleg a döntő ötödik mérkőzése után

Jason Morgan, Csíkszeredai Sportklub: „Tudtuk, hogy egy meccset meg kell nyernünk Brassóban, nagyot küzdöttünk ezért a sikerért. Két erős csapat kemény csatáját láthattuk. Gyengén kezdtünk, de sikerült a javunkra fordítani a helyzetet, még úgy is, hogy az ellenfelet nagyon jó támadójátékosok alkotják. Meg kell dicsérnem Adorján Örsöt (a Sportklub 94,44 százalékos hatékonysággal védő kapusa – szerk. megj.) a mai teljesítményéért. A beállásával plusz egy légióst is használhattam, ez pedig nyerő húzásnak bizonyult számunkra ezen az estén. Most kicsit kiélvezzük a győzelmet, majd csütörtökön újból találkozunk.”

Dave MacQueen, Brassói Corona: Ebben az évben semmit sem sikerült könnyedén megoldanunk, miért lenne ez most másként? Az első harmad rendben volt, jól kezdtünk, de a második harmadtól az ellenfél játszott jobban. Pontosan azt csinálták, amit nekünk kellett volna, üldözőbe vettek és mindent a maguk javára fordítottak. Okosabbnak kell lennünk. Az egyik ellentámadáson a liga egyik legjobb gólszerzőjét hozhattuk volna helyzetbe, de nem adtuk le neki a korongot. Mit mondhatnék még?”

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

A GYHK elfáradt, a Sportklub túl sokat védekezett – őszintén értékeltek a vezetőedzők

A GYHK-nál mentális fáradtságot, a Sportklubnál túl sok kiállítást emeltek ki a vasárnapi vereség után. Az Ágyúsok továbbra is az élmezőnyhöz közelítenének, a székelyföldi csapatok közül egyedül a Brassó nyert az Erste Ligában.

Csak a szépítésre futotta az Ágyúsoktól a DEAC ellen

A Háromszéki Ágyúsok Debrecenben vendégszerepeltek, ahol mindvégig a hazaiak akarata érvényesült, akik végül 6–2-es győzelmet arattak.

Háromszor is vezetett, végül csak egy pontot szerzett a GYHK

Háromszor vezetett a Gyergyói Hoki Klub, de rendre egyenlített a BJAHC az Ajkán rendezett vasárnapi Erste Liga mérkőzésen. A legvégén a budapestiek örülhettek, egy pont került Gyergyóba.

Majdnem elherdálta háromgólos előnyét, hosszabbításban nyert a Brassói Corona

Előbb háromgólos előnyt épített ki, majd hagyta egyenlíteni a DVTK-t a Brassói Corona az Erste Liga vasárnapi játéknapján. A Cenk-alattiak végül Colby McAuley hosszabbításban szerzett találatával 4–3-ra nyertek Miskolcon.

Drámai csatában maradt alul a Sportklub Újpesten

A rendes játékidőben nem bírt egymással a két együttes, a hosszabbításban azonban a hazaiak szerezték meg a győztes találatot az Erste Liga vasárnapi rangadóján.

Sikeresen megműtötték David Levint

Sikeresen megműtötték David Levint, a Brassói Corona jégkorongozóját, aki egy héttel ezelőtt, a Csíkszeredai Sportklub elleni Erste Liga-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést. A támadó már jobban érzi magát, üzenet a szurkolóknak is.

„52 másodperc egy bűvös szám nekünk” – az Erste Liga pénteki napjának összefoglalója (videókkal)

A jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján a Sportklub kétgólos hátrányból fordított, a GYHK ismét az utolsó percben kapott ki, a Corona hiába egyenlített, pont nélkül maradt, míg az Ágyúsok 4–0-s vereséget szenvedtek. Értékelők és videóösszefoglalók.

Visszavágott a DEAC a Brassói Coronának

Kétgólos hátrányból egyenlített a Brassói Corona a DEAC vendégeként, de a hajrában a hazaiak döntötték el a három pont sorsát a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapján.

A hajrában két góllal húzta be a győzelmet a BJAHC ellen a Sportklub

Végig szoros találkozót játszott a Budapest Jégkorong Akadémia ellen a Csíkszeredai Sportklub, a végén két találattal sikerült megszerezni a három pontot.

Déja vu Miskolcon: megint az utolsó percben maradt alul a GYHK

Több fordulatot hozott pénteken este a DVTK Jegesmedvék és a Gyergyói Hoki Klub összecsapása a jégkorong Erste Ligában. Az utolsó percre döntetlennel érkeztek a felek, de ahogy csütörtökön Debrecenben, megint kései góllal kapott ki a GYHK.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!