Nagyon erősen kezdték a mérkőzést az olaszok, szinte végig saját térfelükön tartották ellenfelüket, és bár az első húsz percben 22:6 volt javukra a kapura lövések aránya, gólokat csak a játékrész végén tudtak lőni.
A 17. percben egy hosszú olasz támadás végén Anthony Salinitri távoli bombalövése kötött ki Tőke Zoltán kapujában (1–0), majd az első szünet előtt pár másodperccel Daniel Catenacci közelről belőtte a kipattanót (2–0).
A mérkőzés második harmadában is többet támadtak, ők birtokolták többet a korongot, a kapura lövések aránya ebben a játékrészben 15:5 volt a házigazdák javára. Három olasz emberelőny volt ebben a felvonásban, de az elsőben megszületett a romániai válogatott szépítő találata:
Részegh Tamás korongot lopott, majd egyedül a kapussal nem hibázott (2–1).
Ennek a játékrésznek is a végén születtek az olasz találatok: a 36. percben Daniel Frank két védő között üresre játszotta magát, majd közelről a hálóba lőtte a korongot (3–1), majd újra Anthony Salinitri volt eredményes, ezúttal emberelőnyből (4–1).
Nem változott a játék képe a harmadik harmadban sem, amelyben a házigazdák két védelmi hibát kihasználva Michele Marchetti, illetve Diego Kostner révén ötgólosra növelték előnyüket (6–1). Marchetti ellentámadásból volt eredményes, Kostner pedig egy kipattanó korongot ütött be a hálóba.
A mérkőzés végén a hazaiak legjobbjának Anthony Salinitrit választották, a vendégektől pedig Tőke Zoltán kapust.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!