Hirdetés

Végig kiélezett csatában verte a listavezetőt a GYHK

Fotó: Szász Adorján

2022. november 25., 22:22

A második helyezett Gyergyói Hoki Klub hazai közönség előtt végig kiélezett csatában győzött a listavezető BJA HC együttese ellen a jégkorong Erste Liga pénteki játéknapjának csúcsrangadóján.

2022. november 25., 22:22

Felvezetésként a magyarországi X-faktor győztese, Solyom Berni dobta be a kezdő korongot.

Az első harmadban egyértelműen a házigazdák játszottak fölényben, akár komoly előnyt is szerezhettek volna, de vendégek kapujában Farkas parádézott, vagy a kapuvas állta útját a gólnak. Egészen addig, míg Sylvestre meg nem szerezte a vezető találatot a hazaiaknak remek egyéni megmozdulással. A szünetre tehát egygólos előnnyel mehettek a piros-fehérek, de ebben nagy szerepe volt Rinnének is, aki szintén nagy formában védett.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Hirdetés

A második harmad viszont a vendégeké volt. Lendületesebb hokit játszottak, és ennek eredményeként előbb Nagy Krisztián, majd pedig emberelőnyben Viikila is betalált. A vendégek előnye pár percet tartott, Imre Patrik passzából Orbán egyenlített.

Úgy jött a harmadik harmad, hogy abból még bármi is lehet, mindkét csapat nagy elánnal játszott. A szerencsésebb a GYHK volt, Bodó lövésével ismét a gyergyóiak kerültek előnybe. A véghajrára a vendégek levitték a kapusukat, és Haaranen egy másodperccel a végső sípszó előtt belőtte a mindent eldöntő negyedik gólt.

Ezzel a GYHK három pontot ledolgozott a BJA HC előnyéből.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

Jégkorong Erste Liga, alapszakasz:
Gyergyói Hoki Klub–BJA HC 4–2 (1–0, 1–2, 2–0).
Gólszerzők: Sébastien Sylvestre (13.), Brance Orbán (34.), Chris Bodó (54.), Mathias Haaranen (60.), illetve Nagy Krisztián (24.), Jesperi Viikla (31.).
Kapura lövések: 38–45.
Kiállításpercek: 6–4.

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz, Kilencedik hét

Erste Liga, 2022–2023, alapszakasz

##
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
Győzelem h.u.Gy.h.
Vereség h.u.V.h.
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Budapest JAHC BJAHC
19
12
2
1
4
82-45
41
2
Gyergyói Hoki Klub GYHK
18
13
0
1
4
77-45
40
3
DVTK Jegesmedvék DVTK
17
8
3
1
5
58-45
31
4
Csíkszeredai Sportklub Sportklub
19
7
3
4
5
65-61
31
5
Debreceni EAC DEAC
19
9
1
1
8
62-60
30
6
Brassói Corona Brassó
19
7
3
2
7
59-57
29
7
FTC-Telekom FTC
18
9
0
1
8
52-58
28
8
Dunaújvárosi Acélbikák DAB
19
5
2
2
10
58-78
21
9
Újpesti TE UTE
19
4
2
2
11
60-75
18
10
Fehérvár HA19 FEHA19
19
2
1
2
14
39-88
10
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Megvan a hokiválogatott kerete, ismertek az ellenfelek a brassói EYOF-ra

Elkezdte a felkészülést a 2027-es, Brassóban rendezendő Téli Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra a romániai ifjúsági jégkorong-válogatott. A bővített keretben számos székelyföldi játékos kapott helyet.

Románia megrendezné a jövő évi divízió I/B hokivébét

A Román Jégkorong-szövetség fontolgatja, hogy rendezője legyen a 2027-es divízió I/B világbajnokságnak. A lehetséges helyszínek között Marosvásárhely is szerepel.

Megismerte csoportellenfeleit a vébén a romániai hokiválogatott

A Divízió I/B jelű világbajnokságon érdekelt romániai felnőtt jégkorong-válogatott Japán, Dél-Korea és Spanyolország ellen játszik a jövő évi torna csoportkörében.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Bejelentették Sofron távozását is a Fraditól

Egyszerre tizenegy távozását tette közzé az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban szereplő FTC. A névsorban ott van a csíkszeredai születésű, magyar válogatott Sofron István is.

2027-es elit-vb: a magyarok elkerülték a házigazdát

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) véglegesítette a jövő évi németországi világbajnokság csoportjait. A magyar válogatott kemény kihívások elé néz, de egy fontos ellenfelet elkerült.

A bajnok Gyergyói Hoki Klub helyett az ezüstérmes Brassói Corona indul a Kontinentális Kupában

Visszalépett a jégkorong Kontinentális Kupán való részvételtől a Gyergyói Hoki Klub, helyette a Brassói Corona képviselheti Romániát az európai kupasorozatban.

Megint a hosszabbításban veszítették el a hokidöntőt a svájciak

Svájc hazai környezetben sem tudott aranyat nyerni, Finnország ötödszörre lett világbajnok. Norvégia szenzációs sikerként élhette meg az A csoportos jégkorongvébét, ahonnan bronzzal térhetnek haza Kanada legyőzése után.

Történelmi aranyéremre hajt Svájc, Finnország visszahódítaná a trónt

Vasárnap rendezik a zürichi Swiss Life Arenában a 2026-os A csoportos jégkorong-világbajnokság éremmérkőzéseit. Az esti döntőben a házigazda Svájc és Finnország csap össze az aranyért, míg a bronzmeccsen Kanada és Norvégia lép jégre.

Alaposan megkavarták 2027-től a divíziós hokivébék lebonyolítását

Fontos döntéseket hozott a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) zürichi éves kongresszusa, ahol nyilvánosságra hozták a 2027-es világbajnokságok helyszíneit és csoportbeosztásait, valamint jelentős versenyrendszer-reformot is elfogadtak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!