Hirdetés

Vasárnaptól jön az Erste Liga-szezon érdemi része

Nehéz összecsapások várnak az együttesekre
Fotó: Nyitrai Daniella/DEAC

A Gyergyói Hoki Klub hazai pályán, a Csíkszeredai Sportklub Debrecenben kezdi az Erste Liga rájátszását vasárnap. A végső győzelemhez három párharcot, 12 mérkőzést kell megnyerni. Erre pályázik a nyolc résztvevőből hat csapat is.

2025. március 07., 16:15

Ha az alapszakaszban nyújtott teljesítményt nézzük, akkor annak van a legnagyobb esélye, hogy Budapest Jégkorong Akadémia HC–Gyergyói Hoki Klub döntő legyen az idei Erste Liga kiírásban. Azonban ez korántsem egyértelmű, és minden jégkorongban jártas szakember leszögezi, hogy ami az alapszakaszban történt semmit nem számít, egyedül a pályaelőny szempontjából jelent bármit is az, hogy melyik csapat hányadik helyről kezdi a play-offot.

Ez egy másik bajnokság, ez a hoki legjobb része, itt derül ki, hogy ki tud teher alatt a legjobban teljesíteni – szokták még mondani.

Hirdetés

Pénteken délben lezajlott az Erste Liga ilyenkor szokásos sajtóeseménye, ahol minden csapat képviselői elmondták, hogy mi a célkitűzésük a rájátszásban. Itt a nyolcból hat – a Budapest Jégkorong Akadémia HC, a Gyergyói Hoki Klub, a Debreceni EAC, a Brassói Corona, az FTC-Telekom és a Csíkszeredai Sportklub – részéről is elhangzott: céljuk legalább a bajnoki cím. Csak a DVTK és az UTE megszólalója fogalmazott visszafogottabban.

•  Fotó: Nyitrai Daniella/DEAC Galéria

Fotó: Nyitrai Daniella/DEAC

Az alapszakasz győztese, a magyar bajnokságot frissen megnyerő BJA az Újpesti TE együttesével csap össze az elődöntőért. Az alapszakaszban második, 2023-as bajnok és idén a Román kupát elhódító Gyergyói Hoki Klub a DVTK Jegesmedvékkel játszik. A DEAC a Csíkszeredai Sportklubbal került össze, míg a címvédő Brassói Corona a Magyar Kupa-győztes FTC-vel.

A BJA–UTE párharcban óriási meglepetés lenne, ha nem Sofronék jutnának tovább. Erre utal minden előjel.

A GYHK és a DVTK még sosem vívott egymás ellen play-off párharcot, az első ilyen partijukon a gyergyóiak látszanak egyértelmű esélyesnek, erre utal az is, hogy az alapszakaszban mind a négy egymás elleni találkozót a Markus Juurikkala csapata nyerte.

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

A Debrecen–Csíkszereda találkozó kimenetele viszont megjósolhatatlan, nagyon valószínű, hogy itt egy hosszú, akár hét meccsig elhúzódó csata lesz, ahol a liga legjobb támadóhármasa, a Culigin-Mozer-Galoha trió a második legkevesebb gólt kapó védelemmel néz szembe. Az alapszakaszban háromszor nyertek a debreceniek, egyszer a Sportklub.

Ugyanilyen izgalmasnak ígérkezik a Brassó–Fradi negyeddöntő is. A tavalyi döntő két résztvevője nem nyújtott idén topformát, a Coronánál számos botrány szivárgott ki az öltözőből, a Ferencváros pedig nem tudta megfelelően pótolni korábbi csapatkapitányát, Nagy Gergőt, és a sztár erősítés David Boothra sem számíthatnak sérülés miatt. Ez is nagyon kemény csatának ígérkezik, mindkét fél meg akarja mutatni, hogy csak azért is...

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján



Szabályváltozás a hosszabbításokra vonatkozóan

Ahogy a korábbi években is, az idei rájátszásban is az alapszakasztól eltérő lesz a rendes játékidő alatt el nem dőlő mérkőzések folytatása. Párharcot el nem döntő megmérettetéseken (azaz amíg az egyik fél el nem éri a három győzelmet) a hosszabbítás további teljes 20 perces játékrészekkel folytatódik a meccs az első találatig. A negyedik harmadban 5-5 ellen állnak fel a csapatok, az 5. harmadtól 3-3 ellen zajlik a játék.

A párharcot potenciálisan eldöntő mérkőzésen (amikor az egyik fél már három győzelemnél tart) minden további hosszabbításos játékrészben 5-5 ellen játszanak a csapatok

•  Fotó: Szász Adorján Galéria

Fotó: Szász Adorján

A rájátszás menete:

A negyeddöntő vasárnap rajtol és legkésőbb március 20-án zárul. A párharcok a magasabban rangsorolt csapatnál kezdődnek, ott rendezik az első és második, valamint a lehetséges ötödik és hetedik mérkőzést.
Az elődöntős párharcok is az egyik fél negyedik győzelméig tartanak március 25-től. Az esetleges hetedik meccset április 5-én játsszák. Az egyik párban az állva maradt és az alapszakaszban előkelőbb helyezett játszik majd a legalacsonyabban rangsorolt versenyben maradt együttessel. A döntő április 8-án rajtol és legkésőbb április 19-én hirdetnek győztest.

Március 9., vasárnap:
17.30: Brassói Corona – FTC-Telekom
18.30: Gyergyói Hoki Klub – DVTK
18.40: BJA – UTE
19.30: DEAC – Sportklub

Március 10. hétfő:
18.30: Gyergyói Hoki Klub – DVTK
18.30: Brassói Corona – FTC-Telekom
19.30: DEAC – Sportklub
19.40: BJA – UTE

Március 13. csütörtök:
18.30: Sportklub – DEAC
19.00 UTE – BJA
19.30: DVTK – Gyergyói Hoki Klub
19.30: FTC-Telekom – Brassói Corona

Március 14. péntek:
18.30: Sportklub – DEAC
19.00 UTE – BJA
19.30: DVTK – Gyergyói Hoki Klub
19.30: FTC-Telekom – Brassói Corona

A további mérkőzésnapok (ha szükségesek):
Március 16., vasárnap; március 18., kedd; és március 20. csütörtök.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Két kulcsemberrel is hosszabbított, betonerős csapatot épít a Brassói Corona

Gőzerővel készül a következő idényre a Brassói Corona, amely a 2026–2027-es szezonban ismét több sorozatban is érdekelt lesz. Ennek megfelelően a Cenk-alatti együttes vezetősége folyamatosan dolgozik a keret megerősítésén.

Gyergyóból Brassóba igazolt a finn alapember

Újabb jelentős igazolást jelentett be a Brassói Corona: a következő idénytől a sárga-kékeket erősíti Konsta Mesikämmen, aki az elmúlt három szezonban a Gyergyói Hoki Klub meghatározó hátvédje volt.

Aláírt a Coronához a magyar válogatott csíkszeredai hokis

Tizenegy év után távozott Székesfehérvárról Mihály Ákos, a korábbi magyar válogatott jégkorongozó az Erste Liga legutóbbi szezonjában ezüstérmes Brassói Coronánál folytatja.

Négyszeres Erste Liga-bajnokkal erősítenek a Háromszéki Ágyúsok

A Háromszéki Ágyúsok újabb tapasztalt játékossal erősítik meg keretüket a szezonkezdés előtt. A narancs-kék mezes együtteshez csatlakozik Farkas Tamás, a 34 éves hátvéd, aki a Brassói Coronától érkezik az Ágyúsokhoz.

Visszatér a közönségkedvenc: Molnár Zsombor ismét az Ágyúsokat erősíti

Újabb fontos láncszemmel bővül a Háromszéki Ágyúsok kerete, ugyanis Molnár Zsombor személyében egy rutinos, Erste-ligás tapasztalattal rendelkező támadó tér vissza az együtteshez.

Reisz Áron Németországban folytatja

Öt szezon után elhagyja a Csíkszeredai Sportklubot Reisz Áron. A 31 éves csatár a német jégkorongbajnokság harmadosztályában, a DEL3-ban szereplő Hammer Eisbären csapatához igazolt.

Málnai Zalán aláírta első profi szerződését

Egy újabb fiatal játékos kap lehetőséget a jégkorong Erste Liga újoncánál: a 19 éves Málnai Zalán a Sapientia U23 együttesétől a Háromszéki Ágyúsokhoz szerződött.

Zajlik az élet Brassóban: kontinentális program, két távozó, egy hosszabbítás

Az erdélyi hokicsapatok közül jelenleg a Brassói Corona a legaktívabb a közösségi médiában: egymást érik a kerettel kapcsolatos hírek. A Cenk-aljai együttes indul a Kontinentális Kupában a visszalépett Gyergyói HK helyett, közzétették a programot.

Egyben maradt a hazai mag, épül a Csíkszeredai Sportklub új csapata

Megkezdte a 2026/2027-es jégkorongszezonra való felkészülést a Csíkszeredai Sportklub. A megmaradt hazai maghoz több tehetséges fiatal csatlakozott, a csapat pedig keményen dolgozik, hogy a bajnokságok rajtjára minden tekintetben készen állhassanak.

Megtartotta egyik alapemberét a Brassói Corona, távozik a rutinos hátvéd

A Brassói Corona jégkorongcsapata bejelentette, hogy Radim Valchar a hetedik idényét is a csapatnál kezdi meg, ugyanakkor három szezon után távozik a kanadai hátvéd, Sébastien Piché.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!