A cél egy U23-as egyetemista csapat létrehozása, mely a tervek szerint a következő bajnoki idénytől a román felnőtt-, valamint a magyar U20-as pontvadászatban indul majd el.
A sportolóknak lehetőségük lesz feljátszani az Erste Ligában induló két székelyföldi csapatba is (Gyergyószentmiklósi Progym és Csíkszeredai Sportklub).
Külföldi szakember fogja irányítani az együttest, az edzők kiválasztása még tart: négy észak-amerikai, illetve két európai trénerrel tárgyal a Székelyföldi Jégkorong Akadémia vezetősége.
A próbajátékot megelőző napon a jégkorongozók számára nyílt napot szerveztek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia továbbra is várja azokat az 1998-ban, 1999-ben és 2000-ben született sportolókat, akik kihívást látnak abban, hogy az U23-as csapatban szerepelhessenek. Jelentkezni az antal.istvan@szja.ro e-mail címen, vagy a 0757-866 980-as telefonszámon lehet.
Zajlik a labdarúgó Szuperliga tavaszi szezonjára a keret kialakítása a Sepsi OSK-nál, míg a fiúk Törökországban edzőtáboroznak, addig újabb és újabb lehetséges érkezőkről lehet hallani.
Biztossá vált, hogy a Sepsi OSK alapembere, Denis Ciobotariu a Bukaresti Rapidhoz igazolt, de csak a nyáron csatlakozik a fővárosiakhoz, a jelenlegi idény második felét még a háromszéki együttesnél tölti.
Aki nem indult útnak időben – a kora délelőtti órákban – Hargitafürdőre, az sízés, hódeszkázás, szánkózás vagy kikapcsolódás, séta helyett tumultusra, forgalmi fennakadásra, várakozásra számíthat. Így volt ez a napokban, és ez várható egészen keddig.
A mindig hétvégére eső húsvéti és pünkösdi szabadnapokat is beleértve a romániai munkavállalóknak hét hosszú hétvégéjük lesz idén, az első négynapos minivakáció szombaton kezdődik.
A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.
Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!