Az első találkozót pénteken 4–2-re a székelyföldi alakulat nyerte, szombaton azonban visszavágott az FTC-Telekom, a 6–1-re nyerő hazai zöld-fehérek speciális egységei fenomenálisan működtek, egy fórgólt ütöttek, míg hat emberhátrányból egyetlen gólt sem kaptak, mi több kettős emberhátrányban is betaláltak.
A Ferencváros vezetőedzője, Fodor Szabolcs azt mondta a szombati mérkőzés után, hogy végig dominálták a mérkőzést. „Beszéltünk egy nappal korábban arról, hogy mekkora jelentősége van a speciális játéknak, ami ma rendben volt, a tegnapival ellentétben ma hibátlan volt az emberhátrányos védekezésünk, és lőttünk két gólt emberelőnyben. Ami pedig talán még fontosabb, hogy ezúttal hatvan percen keresztül végig úgy játszottunk, ahogy kell. Akkor van esélyünk sikeresnek lenni, ha egy teljes meccsen át jól tudunk játszani, és ez sikerült. Azt gondolom, hogy ma végig domináltuk a mérkőzést” – nyilatkozta Fodor.
Václav Novák, a Sportklub vezetőedzője szerint nehezebb dolguk volt, mint pénteken, és azt nem is tudták megoldani.
– mondta el Novák.
A négy nyert párharcig tartó sorozatban összesítésben 1:1-re áll a Ferencváros–Sportklub elődöntő. A harmadik és a negyedik összecsapást kedden és szerdán, március 26-án ás 27-én, mindkét nap 18.30 órától rendezik a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán.
A másik ágon a Brassói Corona–Gyergyói HK elődöntő összesítésben szintén 1:1-re áll.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!