A péntek esti összecsapáson az első emberelőny a 6. percben jött, ezt ki is használta a GYHK, Sárpátki tette be a korongot közelről Rajna mögé. A 12. percben a második emberelőnyt is értékesítették a piros-fehérek, ezúttal Orbán talált be szellemes csellel becsapva az UTE kapusát.
A kétgólos különbség ellenére az látszott, hogy az UTE próbált tanulni gyergyószentmiklósi 0–8-as vereségből, öt az ötben nem volt nagy különbség a két csapat között.
A második húsz percben a GYHK játszhatta azt, amit ebben a szezonban nagyon jól csinálnak, azaz hogy kockázat nélkül, okosan tartani az előnyt és persze, ha alkalom adódik, akkor növelni azt.
Alkalom pedig adódott. Előbb Gerrads ért bele remek ütemben egy középre lőtt korongba, és kevesebb, mint 20 másodperccel később már 0–4 lett. Vincze Péter vállalkozott lövésre a maga szokásához képest jóval távolabbról, és a sokat nem ígérő kísérlet túljutott Rajnán. Itt le is cserélték az újpestiek kapusát. Helyére a 20 éves Erdei Krisztián érkezett.
A harmadik harmad úgy kezdődött, ahogy a hazai szurkolók szerették volna: egy gyors UTE góllal. Laskawy törte meg a lilák 100 perces gólcsendjét. Azonban mindjárt jött a válasz is, egy nagy védelmi hiba után Vincze Gergő tálalt Császár elé, akinek csak annyi dolga volt, hogy az üres ketrecbe passzoljon.
Nem sokkal később az egyik újpesti játékost leütközték, a hazai edző Jason Morgan pedig heves reklamálásba kezdett, annyira, hogy még a jégre is belépett. A játékvezetők pedig az öltözőbe küldték.
Az Újpest egy gyergyói korongvesztés után szépített, Laskawy ugorhatott ki középen szólóból mattolva Rinnét. A különbség csak rövid ideig csökkent, mert perceken belül Bodó és Sylvestre is betalált Erdei hálójába. Ezzel alakult ki a 2–7-es végeredmény.
A Gyergyói Hoki Klub újabb sikerrel megvívott meccsel nyújtja hosszabbra a győzelmi szériáját. Vasárnap az FTC-Telekom vendégeként folytathatja.
| 2024. 11. 01. 18:30 | Újpesti TE UTE | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 2-7 | |
| 2024. 11. 01. 18:30 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 1-4 | |
| 2024. 11. 01. 18:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | FTC-Telekom FTC | 3-3 | 4-3 |
| 2024. 11. 01. 18:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Brassói Corona Brassó | 0-3 | |
| 2024. 11. 03. 18:30 | Budapest JAHC BJAHC | Debreceni EAC DEAC | 4-4 | 4-5 |
| 2024. 11. 03. 18:30 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | Újpesti TE UTE | 1-1 | 2-1 |
| 2024. 11. 03. 18:30 | Budapest JAHC BJAHC | Brassói Corona Brassó | 4-2 | |
| 2024. 11. 03. 18:30 | DVTK Jegesmedvék DVTK | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 5-2 | |
| 2024. 11. 03. 18:30 | FTC-Telekom FTC | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 2-3 | |
| 2024. 11. 03. 18:30 | Debreceni EAC DEAC | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 4-1 |
## | CsapatCs | MérkőzésM | GyőzelemGy | Győzelem h.u.Gy.h. | Vereség h.u.V.h. | VereségV | Gólk.Gk | PontP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyergyói Hoki Klub GYHK | 15 | 11 | 2 | 0 | 2 | 69-36 | 37 |
2 | Budapest JAHC BJAHC | 16 | 10 | 0 | 2 | 4 | 69-48 | 32 |
3 | Brassói Corona Brassó | 14 | 9 | 1 | 0 | 4 | 47-31 | 29 |
4 | Debreceni EAC DEAC | 14 | 8 | 2 | 0 | 4 | 63-41 | 28 |
5 | DVTK Jegesmedvék DVTK | 16 | 6 | 1 | 4 | 5 | 41-46 | 24 |
6 | Újpesti TE UTE | 16 | 6 | 0 | 2 | 8 | 35-48 | 20 |
7 | Csíkszeredai Sportklub Sportklub | 15 | 5 | 2 | 0 | 8 | 31-47 | 19 |
8 | Fehérvár Hockey Akadémia 19 FEHA19 | 16 | 4 | 3 | 0 | 9 | 35-50 | 18 |
9 | FTC-Telekom FTC | 14 | 4 | 1 | 2 | 7 | 43-45 | 16 |
10 | Dunaújvárosi Acélbikák DAB | 16 | 1 | 0 | 2 | 13 | 38-79 | 5 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!