Megnyerte tehát az Erste-ligás csapatok Kontinentális Kupa-mérkőzését a Sportklub, amely a horvát KHL Sisak elleni 5–0-ás győzelem után a Ferencvárost verte három góllal. Szombaton késő délután egyik csapat sem tudott teljes kerettel kiállni, a kék-fehéreknél Fodor Csanád hiányzott, a zöld-fehéreknél pedig Nagy Gergő és Seregély. A csíkiaknál hiányzott Sofron István és Salló Alpár is, akik sérülések miatt el sem tudtak utazni Franciaországba.
Az első játékrész közepén egyenlő létszámban Szkacskov találatával előnyhöz jutott a székelyföldi gárda (1–0), hat perccel később azonban a Fradi emberelőnyből Betteridge góljával kiegyenlített (1–1). Az első harmad végén, illetve a második harmad elején kettős emberelőnyben játszhatott a Sportklub, de nem sikerült gólt lőnie. A középső játékrész közepén a többet támadó csíki együttes újra emberelőnybe került, és ezt gólra váltotta (2–1), a gólszerző újra Szkacskov volt.
A harmadik játékrész közepén, a 49. percben erdélyi csapatnak Kubát révén egy újabb emberelőnyt sikerült góllal befejeznie (3–1), de bő egy percre rá, ugyancsak emberelőnyből Kulmala találatával a Fradi szépített (3–2).
A találkozó utolsó részében megsokasodtak a kiállítások, az 53. percben kettős emberelőnybe került a Sportklub, de ebben a periódusban nem született újabb csíki gól. Az utolsó három percre – az egyenlítés reményében – a Fradi Arany Gergely kapus helyett is mezőnyjátékost küldött a jégre, ez a taktika azonban a Sportklubnak kedvezett, a kék-fehérek kétszer is betaláltak az üresen hagyott ferencvárosi kapuba, Rokaly Szilárd (4–2) és Péter Balázs (5–2) találataival három góllal nyertek Beczéék. A statisztikák szerint a mérkőzésre 310 néző volt kíváncsi.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Sem idén, sem jövőre nem lesz további adóemelés – jelentette ki Cseke Attila fejlesztési miniszter az Antena 3 CNN kedd esti műsorában.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!